Mindig annak a fajta gondolkodónak tartottam magamat, aki be tudja látni, hogy téved. Bármilyen jól felvezetett érvelést el tudok fogdani, régóta nem úgy élek, hogy feltétel nélkül ragaszkodom a saját elképzeléseimhez.
Az utóbbi 15 hónapban sokat írok, ennek a műfajnak mások a keretei mint a beszédnek. Tudni illik, ez megmarad, míg a szó elszáll.
Így – érthető módon – sokkal többször jut eszembe, hogy nem biztos, hogy igazam van mindenben, amit leírok.
De nem állíthatom minden mondatom mellé egy “lehet, hogy tévedek” táblácskát forgalom irányítónak.
A “Melyik könyv mondja meg, hogy ki vagyok?” című bejegyzésben említettem a könyvet:
Björn Natthiko Lindeblad, Caroline Bankler, Navid Modiri: Lehet, hogy tévedek
És akkor megígértem, hogy erről a könyvről hamarosan írok egy önálló bejegyzést.
Eljött az ideje ennek az írásnak.
Miért szólított meg ez a könyv?
Ez a könyv 2025.12.26-án került a gyűjteményembe. Negyvenkettő (milyen érdekes, hiszen a 42 az életet, a világmindenséget és mindent érintő „végső kérdésre” adott válasz) nappal később kezdtem elolvasni. 1 nap alatt végeztem vele. 3 nappal azelőtt, hogy Wat Pa Tam Wua templomába költöztem volna.
Ezeknek a számoknak persze nincs nagy jelentősége, de jó volt kicsit eljátszani velük.
Igazából nem tudom, hogy hogyan került hozzám ez a könyv. Ajánlotta valaki, vagy egyszerűen csak megláttam?
Nyugat európai férfiként, egy thaiföldi erdei buddhista templomba készülődve eszméltem rá, hogy ezt a könyvet egy nyugat-európai férfi írta, aki 17 évet élt thaiföldi erdei buddhista szerzetesként. Ráadásul a szerzetei élettel való próbálkozását abban a Chiang Mai nevű városban kezdte meg, ahol én először a kezembe vettem a könyvét.
Ez elég erős meghívás volt ahhoz, hogy még a templomba érkezésem előtt elolvassam ezt a könyvet.
Idézek a könyv általánosan használt leírásából egy részletet:
Ez a könyv nem a vallásról szól. Nem arról szól, hogyan kellene élned, vagy miben kellene hinned. Nem egy újabb önsegítő könyvről van szó. Ez a könyv egyszerűen csak arról szól, hogyan viszonyulj a gondolataidhoz és az érzéseidhez úgy, hogy az életed jobbá váljon.
Ez a pár sor a meghívás erejét megkétszerezte bennem.
A kiváló könyv az én szemüvegemen keresztül
Mondhatnám, hogy ez a bejegyzés nem rólam szól, hanem egy könyvbemutató inkább. De ez nem lenne igaz. Ez a bejegyzés is az én megéléseimről szól, de ezzel együtt kicsit megmutatom a könyvet is.
Lássuk, milyen különös módon kapcsolódott össze a könyv az én utammal.
A következő felépítést alakítottam ki az útleíráshoz.
- A könyv legerősebb mantrájával kezdem. Nem fűzök hozzá semmilyen gondolatot.
- Aztán fejezetenként végig haladok a könyvön úgy, hogy azt a gondolatot szólítom meg, ami számomra a legérdekesebb volt, majd erre röviden válaszolok is.
- A bejegyzés végén pedig eredetiben közlöm a könyv bevezetőjének nagy részét. Ezt azért, hogy nagyobb kedvet csináljak a könyv elolvasásának.
Lehet, hogy tévedek!
De egyúttal hiszek is abban, hogy Natthiko, Björn Natthiko Lindeblad nem tévedett.
A mantra
Legközelebb, amikor konfliktus körvonalazódik a láthatáron, amikor úgy érzed, hogy sehogy sem tudsz zöldágra vergődni egy másik emberrel, csak ismételd meg magadban háromszor ezt a mantrát, hitelesen és meggyőzően – amilyen nyelven akarod –, és meglátod, a gondjaid eltűnnek, akár a harmatcsepp a fűszálról egy nyári reggelen.
Természetesen már valamennyien csak rá figyelünk. Teljes csend van, minden fül epedve várja a folytatást. Ő előrehajol, rövid hatásszünetet tart, majd azt mondja:
– Nos, rendben. Figyeltek? Íme a varázserejű mantra:
Lehet, hogy tévedek.
Lehet, hogy tévedek.
Lehet, hogy tévedek.
Prológus – A szupererőm
Amit a legjobban értékelek tizenhét év teljes munkaidőben végzett lelki tréningje után, az az, hogy már nem hiszek el mindent, amit gondolok.
Nekem ebben még biztosan fejlődnöm kell. De biztonságban érzem magam az ide vezető úton.
Volt már az életemben, mikor ez a szupererő kifejezés előjött, mikor a “hogyan lehetséges ez kérdésre” azt válaszoltam, hogy nekem lehet, hogy ez a szuper erőm. Mármint az, ami ott és akkor az adott helyzetben megjelent.
Pontosan a gondolataim megváltoztatásáról szólt a helyzet…
1. Figyelmes jelenlét
Itt a fejezet címe a gondolat.
Nagyon érdekes, hogy Björnhöz hasonlóan én sem szeretem a mindfulness kifejezés magyar változatát a tudatos jelenlétet.
Mostantól én is a figyelmes jelenlét kifejezést fogom használni.
Mennyire érdekes a különbség a “tudatos” és a “figyelmes” kifejezés között. Melyik oldalra billen a mérleg serpenyője?
2. Sikeres, de nem boldog
Mit kell tenni ahhoz, hogy az ember megtalálja magában a belső nyugalmat és ne hipnotizálják a saját gondolatai?
Jó ezen az úton járnom. Ha megtalálom azt a formát, ahogyan el tudom mondani, nos, akkor elmondom.
Ebben a fejezetben különösen tetszik még, ahogy Björn az ő döntéséről ír. Ő is gyorsan hozta meg, ahogy én is a saját “Döntésemet”.
3. Több légzés, kevesebb gondolkodás
Mintha odabent egy lépéssel hátrébb léptem volna, és megértettem volna, hogy gondolataim vannak, de a gondolataim nem én vagyok
Ezt a gondolatot a templomban olvastam egy könyvben. Most azt gondolom, hogy ez egy nagyon mély gondolat, könnyű felfogni, hogy mit jelenthet, de nagyon nehéz megérteni és még inkább megélni. Ez a gondolat egy nagyon magas hegy, nehéz az út a csúcsúra.
4. Karamazov testvérek
Szerintem mindenki, aki valaha kipróbálta a hosszabb ideig tartó hátizsákos gyaloglást, tudja, milyen érzés egy idő után: az élet valahogy napról napra egyre jobban leegyszerűsödik.
Ezzel a gondolattal nagyon azonos vagyok. Azt hiszem, látható, hiszen nagyon sokszor megjelenik az írásaimban.
5. Próbaidő
Kételkedünk abban, hogy a többiek akkor is szeretnének minket, ha tudnák, hogy igazából milyenek vagyunk. Színjátékot játszunk, hogy biztosra menjünk.
Ez a kételkedés és a belőle kialakuló színjáték elég sok galibát okozott már az én életemben is. Én azt választottam, hogy legyen más a játék. Még szép, hogy ez a kedvenc gondolatom ebből a fejezetből.
6. Ne higgy el mindent, amit gondolsz!
Sikerült felfedeznem, hogy amikor támad a szomorúság, a szorongás vagy a magány, lehetőségem van tudatosan lélegezni, a testemre összpontosítani, és nem hinni azonnal minden gondolatnak, melyekkel az agyam előáll.
A figyelmes jelenlét esszenciája a szememben. A buddhista filozófia célja, ha lehet ilyet mondani. Megfigyelem, értelmezem, elengedem.
Ezt elhiszem, mert nem az én “találmányom”.
7. Anya, én erdei szerzetes leszek
Mostantól kezdve teljesen úgy fogok élni, mint egy megtért buddhista hívő: követem az öt szabályt addig is, amíg majd szerzetes leszek.
Az 5 szabály: Tartózkodom attól, hogy elvegyek életet, vagy ártsak másoknak vagy magamnak. Nem lopok, tartózkodom a helytelen szexuális viselkedéstől. Nem hazudok, és tartózkodom a bódító italoktól.
Björn ezt az utat választotta. Én a szexről és a bódító italok alkalmankénti használatáról nem mondok le. Így nem is leszek buddhista szerzetes.
De!
Azt sok-sok éve fontosnak tartom, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy valamiféle szabályoknak megfelelően éljen. Ez lehet vallás, törvény, szokás, erkölcs stb.
De legalább egy jelenléte elengedhetetlen az életünkben, mert iránytű nélkül minden hajó összevissza megy, aminek káosz a vége.
Halk megjegyzés: a théraváda irányzaton belül (én itt voltam) a szerzetesek 227, a szerzetesnők 311 szabály szerint élnek. Itt megnézhetőek a szabályok.
8. Natthiko – “Aki növekszik a bölcsességben”
… hogy az ember teljesen jelen legyen mindenben, amit csinál.
Én nem vitatkozom magammal abban, hogy ebben a mondatban a “mindenben” szónak kulcs szerepe van.
Egyszerűen csak próbálom a létezésemet így irányítani. Néha már megy…
9. A pillanat intelligenciája
Meghallgatni a benső hangot nem racionális cselekedet, az magában foglalja a racionálist.
Ez az, amiról a könyv elolvasása előtt két nappal a “A vágy és a való élet” című bejegyzésben úgy fogalmaztam meg:
… érzem ezeket a gondolatokat …
Ide ki kell még emelnem a Björn által Einsteintől hozott idézetet is:
Az intuitív gondolkodás szent ajándék, a racionális gondolkodás pedig odaadó szolga. Olyan társadalmat teremtettünk, amely felmagasztalja a szolgát, és megfeledkezett az ajándékról.
Ebben a két komoly gondolatban örömmel látom meg a saját árnyékomat.
Úgy érzem, hogy nálam (néha) már az ajándék van elől és (néha) már sikerült a szolgát a helyére küldeni.
10. Excentrikus közösség
Ha azt szeretnéd, hogy valakivel jól ki lehessen jönni, hogy olyan ember legyen, aki ellen nincsenek komolyabb kifogásaid, ahhoz egyetlen, titkos kis kulcs létezik: megtanulni elfogadni őt pontosan olyannak, amilyen.
Ebben már volt és van részem az életben.
Dulcinea, figyelsz?
Helló! Isten hozott, úgy, ahogy vagy, jó, hogy te vagy te. Nem kell másmilyennek lenned, jut itt hely a furcsaságaidnak, a különc oldalaidnak, a nem hétköznapi dolgaidnak, szívesen látlak a világomban olyannak, amilyen vagy. Van számodra hely
11. Az élet ritmusa a kolostorban
Számomra ez a könyv legerősebb fejezete.
Nyilvánvalóan a saját templomi megéléseim miatt.
Ezért három gondolatot is kiemelek innen.
Úgy éreztem, megtaláltam azt a bizonyos dolgot, és minden kérdésre kezemben van a válasz.
Ezt már én is éreztem. Úgy fogalmaztam meg abban a pillanatban, hogy minden kérdés, amire a mostani életemben itt van bennem a hozzájuk tartozó válaszokkal.
Majd jönnek új kérdések és lesznek új válaszok.
Teljesen elfogadott, ha valaki egy tennivalóval vagy egy döntéssel kapcsolatban egyszerűen annyit mond:
– Ez nem jó érzés.
Nekünk, akik a nyugati szervezeti kultúrából érkeztünk, kissé nehéz volt felfognunk, hogy egy ilyen érv kellő súllyal eshet latba.
Erre csak annyit tudok most írni, hogy bízom az áramlásban és hagyom, hogy a lélek vezessen.
Buddha nagyon bölcsen és világosan fogalmazott a különféle ceremóniákkal kapcsolatosan. Egy rituálénak vagy ceremóniának önmagában nincs semmilyen jelentése. Mi ruházzuk fel jelentéssel. Szerzetesként olyan jelentőséget kell adnod életed történéseinek, melynek a te számodra van értelme.
Milyen jó volt ezt megélni a templomi szertartások gyakorlása közben!
12. Giccses bölcsesség
Ez az egész fejezet a következő gondolat körül lejt elegáns táncot:
Nem akarom elengedni a gondolatot, hiszen helyes.
A fejezet egy kiváló példát is mutat erre, így nekem nincs mit hozzátennem.
Ebben a jelenetben Micimackó és Malacka éppen odakint bandukolnak. Biztosan látod őket a lelki szemeid előtt: Micimackót a rövid, piros pólójában, Malackát a rózsaszín csíkjaival. Meglátogatják Nyuszit, majd miután továbbálltak, Micimackó felsóhajt:
„– Nyuszi csöppet se buta! […] – Úgy van. Okos – vélte Malacka.
– Esze, az van neki.
– Van neki – vélte Malacka. – Esze, az van neki.
Mire hosszú hallgatás következett.
– Úgy vélem – mondta Micimackó –, ez az oka annak, hogy soha semmit meg nem ért.”
13. A varázserejű mantra
Lehet, hogy tévedek.
Lehet, hogy tévedek.
Lehet, hogy tévedek.
14. Talán igen, talán nem
Ez a rész egy öreg gazdáról szóló tanmese leírása, amit nem ebben a könyvben olvastam először. Az összefoglaló gondolatot tartottam érdekesnek.
Az öreg gazda nem hisz azokban a gondolatokban, melyek eldöntik, hogy az élet történései jók vagy rosszak. Ha sikerül eltávolodnunk ezektől az elképzelésektől, az szabadságot ad, és nagy bölcsességre utal. Hasznunkra válik, ha nem feledkezünk el róla, milyen keveset tudunk a jövőről, ha meg tudjuk különböztetni azt, amit hiszünk, attól, amit tudunk.
Saját tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy ez nagyon nehéz feladat. Számomra különösen az, aki az életének bizonyos részeit hosszú-hosszú évekig a saját magam által teremtett illúzióban töltöttem.
Különösen fontosnak tartom ezt a mondatrészt: … az élet történései jók vagy rosszak. Ebben a pár szóban úgy érzem, nagyon sok jelentés bújik el.
15. Szellemek, aszkétizmus és gyász
Ez nem az első buddhista szerzetes, szerzetesek által írt könyv, amit olvasok.
Nagyon tetszenek azok részek, ahol az írók őszintén rávilágítanak arra, hogy ők is emberek. Hogy bizonyos dolgok nekik is nehézséget okoznak, és másokhoz hasonlóan nekik is sok gyakorlásra van szükségük ahhoz, hogy bizonyos dolgokban mássá képezzék magukat.
Éppen ezért ebben a mondatban megtaláltam az nehézséget az egyszerűségben.
Erdei szerzetesnek lenni annyit tesz, hogy az ember próbálja elengedni a dolgokat, és az idő kilencven százalékában ez nem sikerül neki
16. Önkéntes pszichés szenvedés
Ez (is) egy nagyon rövid fejezet. A rövid fejezeteknél különösen nehéz a lényegretörő gondolatok mellé a sajátjaimat is oda képzelni. Talán erre nincs is mindig szükség.
Számomra a már jól ismert gondolatok felidézése adta ennek a fejezetnek a lényegét.
Az általunk, emberek által megélt lelki szenvedés legnagyobb része önkéntes és saját magunknak köszönhetjük. Ez volt Buddha egyik legnagyobb felfedezése.
17. Hány Pepsit tud meginni egy remete?
A belső szépség egy lehelet finomságú megfogalmazását adta nekem ez a fejezet.
És megerősítettem sok olyan tulajdonságot, ami bennünk, emberekben a legszebb: a nagylelkűséget, empátiát, türelmet, együttérzést.
Ebbe a gondolatba olyan egyszerűen bele tudom képzelni a saját felismeréseimet az elhangzott szava alapján: nekem van, adok neked, mert szükséged van rá, mindezt alázattal és nem sajnálatból.
18. Ökölbe szorított kéz, nyitott tenyér
Kicsi leszek, nehézkes, magányos, és a kellene szót tartalmazó gondolatok töltik be a fejemet.
Ha magadra ismersz, mert olykor veled is ez történik, próbáld ki ezt a kézmozdulatot – szorítsd ökölbe a kezedet, aztán lassan nyisd szét az ujjaidat.
Nagyszerűnek tartom ezt a gyakorlatot, amióta olvastam, már többször meg is tettem. Néha csak úgy, különösebb módon.
Ilyenkor arra gondolok, hogy az összeszorított öklömben ott van az erő, ami fogva tart valamit. Nem csak a tenyeremben való dolgot, hanem engem is. Kiengedem a tenyeremet és érzem, hogy az a valami gyorsan elszáll. Ő szabad lett. Ja, és én is.
Lehet, hogy az a valami egy szenvedést okozó gondolat volt? Lehet, hogy nem is kell tudnom ki, vagy mi volt ő.
Csak kinyitom a tenyeremet…
19. Get yourself a fucking job, mate!
… azt veszem észre, hogy minél jobban tudok befelé figyelni, minél inkább magamévá teszem a benső csöndet, annál fényesebben kezd ragyogni valami. Valami, ami mintha mindig velem lenne. Valami, ami jót akar nekem.
Ahhoz, hogy ezt a bejegyzést megírjam, a már elolvasott könyvet sokkal gyorsabban olvastam el másodszorra, hogy a megtalált gondolatokat pörgessem és kiválasszam az egyeket.
Így – természetszerűleg – volt olyan felismerésem, ami a másodszori olvasás során érkezett meg hozzám. Nagyon érdekes élmény, hogy egy korábban kiválasztott gondolat itt más formába alakul át. Mint egy pillangó.
Az elmúlt több mint egy évben abban fejlődtem nagyon sokat, hogy megtanultam kifelé figyelni, együtt lélegezni a környezetemmel. Ezt ma már egyszerűen csak úgy fogalmazom meg, hogy jelen lenni.
Természetesen befelé is sokat és más módszerekkel figyelek. Éppen ezért volt egy kellemes felismerés, hogy az a gondolatom, hogy minden bennem van, amire szükségem lehet hogyan kapcsolódik össze a jelenléttel. Legyen az kifelé, vagy befelé irányuló jelenlét.
20. Ne felejts el teret engedni a csodának
Az előző fejezet címében (magyarul is) ott volt a fuck szó. Ebben a fejezetben én kétszer mondtam ezt.
Natthiko, ne felejts el teret engedni a csodának!
Valamikor három évvel ezelőtt volt egy mondatom, amit leírtam. Nem tudtam, hogy ezt a gondolatot hol tudom majd felhasználni. Azóta is hordozom magammal.
Ezt írtam le akkor:
Csodaként megélni a pillanatot, mert csodaként akarom megélni a pillanatot.
Ebben a fejezetben megoldódott, hogy hová írtam le ezt a mondatot. Akkor az volt az élményem egy dal hallgatása közben, hogy rámtört az érzés, hogy egy csoda pillanatot a dal szépsége miatt. És rögtön utána leírtam a fentieket, ami számomra azt jelenti, hogy igenis van lehetőségem csodának megélni pillanatokat.
Ma már pontosan tudom, hogy akár naponta többször is. Ez csak egy egyszerű döntés részemről.
A másik gondolat – amihez most nem fűzök megjegyzést – az volt, amit valamikor négy hónappal ezelőtt mondtam ki magamnak:
Meg fogod tudni,
amit tudnod kell,
amikor meg kell tudnod
21. Csak egy dolog biztos
Nem mindig kapod meg, amit szeretnél, de mindig megkapod, amire szükséged van.
Érzem, hogy ezeket a mondatokat nehéz megérteni. Úgy értem a tiszta egyszerűségükben megérteni. Még nehezebb elfogadni.
Én barátként tekintek erre a mondatra.
További fejezetek
A további fejezetek is tartalmaznak nagyon sok értékes gondolatot. De a könyv itt egy másik irányt vesz. Mivel nem akarom spoilerezni a történetet a további fejezetekből nem idézek.
Inkább csak elmondom, hogy egy olyan emberi történetet olvastam eddig is, innentől kezdve pedig még inkább, ami engem végtelenül megindított.
Igaz történet. Ezért sokkal szebb, mint egy regény.
Mondtam már, most csak ismétlem magamat: nagyon szép könyv, ajánlom, hogy legyél vele gazdagabb te is!
Lehet, hogy tévedek, de az író talán a kételyről írt könyvet, amit én valahogy nyitott és bizakodó szemüveggel olvastam el.
Most kinyitom a tenyerem, és elengedem a kételyt és a bizakodást is.
Maradjon bennem a hála.
Köszönöm, Natthiko!
A könyv bevezetője
Egy jó könyvet olvasni olyan, akár egy utazásra indulni. Az ember kilép az ismeretlenbe, és hagyja, hogy elsodorják a benyomások és az élmények. A Lehet, hogy tévedek egy ember utazásáról szól lelkének felderítetlen, benső tájain. Björn buddhista szerzetesként megtett útjának történetét meséli el a béke, szeretet és szabadság egyre nagyobb magaslatai felé. De, mint minden jó történetben, tükröződik benne valami általánosan emberi. Nincs célszalag, nincs nagyszabású végkövetkeztetés – csak egy emberi lélek, amely ráébred benső szabadságára, élete értelmére és boldogságára, és ezt a lehető legkonkrétabbá és valóságosabbá teszi a mindennapjaiban.
A bölcsesség nem holmi megtanult információ, hanem olyasvalami, amit valódi élettapasztalatainkon keresztül szerzünk meg. Az igazi bölcsesség akkor születik, amikor tudatosan és nyitottan nézünk szembe az élettel. Gyakran próbatételek eredménye, olyan nehézségeké, melyek váratlan éleslátásra nyitják szemünket, és eltöltenek alázattal és szeretettel. A bölcsesség nem a felhők között lebeg, hanem idelent rejtőzik a földön a mindennapi tapasztalatainkban. A Lehet, hogy tévedek nem csupán csodás könyvcím, hanem egyben mélyreható és beleérző bölcsesség. Az a fajta bölcsesség, amely képes az ember egész életét megváltoztatni, és talán kitárni a szívét az örök boldogságra.
Azzal a hozzáállással élni, hogy lehet, hogy tévedek, a nyitott lélek és nyitott szív szükséges előfeltétele. Olyan bölcsesség ez, mely megnyitja a kaput még nagyobb felismerések felé, talán egyenesen annak a kinyilatkoztatásnak a mélysége felé, melyre Buddha eljutott a megvilágosodásakor. Ez az út a szeretethez, összetartozáshoz és megértéshez vezet, és ugyanakkor az emberiség előtt álló hatalmas kihívások megoldásaihoz is. Szerény kulcs egy hatalmas kapuhoz. És ez csupán az egyike azon drágaköveknek, melyeket Björn megoszt velünk ebben a könyvben, melyben elmeséli, hogy mit tanult az útja során buddhista szerzetesként.
Az általam csak a szív útjának nevezett ösvényen való haladáshoz óriási vágyakozásra, bátorságra, becsületességre és őszinteségre van szükség. Ezt az utat Buddha jelölte ki több mint 2500 évvel ezelőtt. Gyakran olyan érzés, mintha sötétben botladoznánk, örökké az utat mutató fények felvillanásait lesve. Ezek közül a fények közül néhány különös módon belülről jön – gyakran olyankor, amikor a legkevésbé számítunk rájuk, vagy a legkevésbé érezzük magunkat méltónak hozzájuk. Más reménysugarak kívülről érkeznek élettapasztalatok, segítőkész tanítók és mentorok formájában, vagy egyfajta titokzatos értelem érintéseként, amely a legmeglepőbb módon olykor segítő kezet nyújt felénk.
Legbelül mindannyian szabadabb és igazibb életre vágyunk, amelyben tartozunk valahova. De sokan minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elnyomják magukban ezt a vágyukat, mert félnek, hogy nehéz megfelelni neki. Modern tudatunknak vannak bizonyos hiányosságai, amikor „le kellene fordítani”, amit a lelkünk üzen. Mások hanyatt homlok belevetik magukat a régi bölcsességek hagyományaiba, hogy megpróbáljanak újra egyesülni a belső fénnyel, életre kelteni a minden emberi szív mélyén szunnyadó örök igazságot. Ezek közül a lelki kalandorok közül néhányan aztán lassacskán hidakká válnak a régi bölcs mesterek és a mai idők keresői között. Meggyőződésem, hogy Björn a maga különösen emberi és őszinte módján maga is ilyen híd. A Lehet, hogy tévedek pedig egy ilyen hidat építő könyv.
Amit a leginkább becsülök ebben a könyvben, az a lefegyverző őszintesége és bensőségessége. Mélyreható és nagy lelki bölcsességeket tár fel az olvasó előtt, miközben józanul gyakorlatias, és a hétköznapi életünkhöz kapcsolódik. Azt tapasztaltam, hogy egyes könyvek sajátságos békességet hordoznak magukban, melyet az ember szinte kézzelfoghatóan érzékel a sorok között, és amely életre kel az olvasóban, amikor az író távollétében kinyitja a könyvet. Pontosan ez történt velem, amikor egy ültő helyemben elolvastam a Lehet, hogy tévedeket, és belekóstoltam Björn bölcsességeinek és élvezetes történetmesélésének egyvelegébe.
Önöknek azonban azt javaslom, hogy szánjanak időt a könyvre. Lassan élvezzék, akár egy kellemesen meleg nyári napot vagy egy csésze finom teát. És figyeljenek arra, amit esetleg felébreszt önökben: a csendes és békés jelenlétet, melyről végtelenül zaklatott világunkban oly könnyen elfeledkezünk.
Ez a könyv a maga szelíd módján nem azt közli, hogy kinek kellene lennünk, vagy mit tudnánk elérni, ha „követnénk a siker alábbi öt lépését”. Ehelyett megpróbál rávezetni, hogy kik és mik vagyunk, túl a személyünkön, túl azon, amit magunkról képzelünk, vagy amiről úgy gondoljuk, hogy lennünk kellene. A Lehet, hogy tévedek a bennünk levő csendes jelenléthez szól: túl a gondolatokon és a tudat által kivetített képeken. Arra emlékeztet – méghozzá szeretetreméltóan és emberségesen –, hogy ki és mi tekint kifelé a szemünkön keresztül, és hogyan élhetünk ebből a fényből napról napra egyre jobban.
Virágozzék minden teremtmény!
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás