Ez a cím szólhatna akár rólam is.
De nem rólam szól.
Az egyik legjobb barátom
Gondolom, hogy furcsán hangzik ez a bekezdéscím! Mit jelent az, hogy az egyik “legjobb”? Legjobb egy van, én is így tanultam. De már nem hiszek ebben a kivételezettségben.
Két példám van rá, hogy miért nem. Mindkettő saját találmány.
Az egyik esetben képzeljünk el két apát. Mondjuk Joe és Johnny a két férfi. Mindegyiknek egy lánya van. Valaki megkérdezi tőlük, hogy ki a legszebb lány hetedhét országban, Joe azt fogja mondani, hogy az ő lánya az. Ha minden igaz, Johnny pedig a saját lányát nevezi meg. Ebben a helyzetben az is elképzelhető, hogy Joe és Johnny elkezdenek vitatkozni, esetleg ökölre is mennek, hogy ráerőltessék a másikra a saját akaratukat.
Én azt a megoldást képzelem el, hogy kimondják egymásnak: ”Tisztelem, hogy számodra a te lányod a legszebb. Nekem pedig az enyém. Mind a ketten a legszebbek. És ezzel nincs is semmi baj.” Miért ne lehetne elfogadni, hogy más nézőpontból vizsgálódva mást látunk?
Nekem két lányom van. Mindkettő a legszebb a számomra.
A másik példa rólam szól.
Összeírtam az előbb egy listába azoknak a barátaimnak a nevét, akikre bármikor számíthatok. Akik bármikor számíthatnak rám. Barátok neveit írtam a listára, nem családtagokat. Nyolc név szerepel ezen a listán.
Fontos, hogy számomra nem az a legfontosabb jellemzője a barátságnak, hogy bármikor számíthatunk egymásra. Ez is nagyon fontos. De ezek mellett a nevek mellett 16-36, átlagosan 26 év barátság van feljegyezve. És számtalan beszélgetés. Meg számtalan öröm és bánat. Szavak, amik elhangzottak egyszer és örökké élnek. Könnyek, amiket együtt éreztünk megszületni, majd meghalni. Sorsok és személyiségek, amik szeretik és elfogadják egymást. Összekapcsolódott életek. Megméretett és komolynak találtatott kapcsolatok.
Hogyan mondhatnám a nyolc név bármelyikére, hogy a “legjobb?” Mindegyik a legjobb számomra. Azt találtam ki, hogy a “legjobb” szónak csak akkor van értelme – számomra -, amikor a jelenben megosztjuk az életünket. Ha veled vagyok, akkor te vagy a legfontosabb, te vagy a legjobb. Ha a másikkal – majd holnap -, akkor ő lesz a legjobb. Abban a pillanatban. Ha a pillanatban élek, akkor van értelme a szónak. Ha a történeteinket nézem, számomra értelmetlen ez a szó.
A bejegyzés címe az egyik legjobb barátomtól származik.
Az én barátom, Pista
“Az én barátom, Pista” című bejegyzésben már írtam róla.
36 éve ismerjük egymást.
Sok mindent tudok róla. És biztosan sok olyan is van, amit meg nem. Mert egyszerűen nem kell tudnom.
Van egy dolog, amit csak kb. 9 hónapja tudok. Kiderült, hogy azért nem tudtam erről, mert – bármilyen hihetetlen – ő sem tudott róla. Az elsők között voltam, akit megtisztelt a bizalmával. Miután felismerte, elmondta nekem.
Tourette-szindróma és motoros ADHD.
Pár szó csak.
Mennyi mindenre adhat ez magyarázatot neki 50 után…
Mindannyiunknak megvan a maga baja. Mindenki ismer gondokat és bajokat. A saját háza táján és a szomszédban is. Nem biztos, hogy az előbbi “pár szó” a blogomon kellene, hogy szerepeljen.
De ez a barátom jó lélek. A története nem áll meg ezzel a felfedezéssel. Így azonnal tudtam, hogy itt van a helye az én történeteim között.
3 hete kaptam tőle egy emailt.
Ekkor arra gondoltam, hogy értem és érzem a kétségbeesésüket…
Telefonon említettem neked, hogy elkezdtem egy blogot írni. Erről eddig senkinek nem beszéltem az ismerőseim közül. A blog magyar és angol nyelvű.
Ez a blog arról szól, milyen úgy visszanézni az életemre, hogy csak 50 éves korom körül derült ki, hogy Tourette-szindrómám és motoros ADHD-m van.
Arra gondoltam, elküldöm neked most az elején, mert elég régóta ismersz és érdekelne, te mit látsz benne.
Nem arra vagyok kíváncsi, hogy jó-e, hanem inkább arra, hogy hitelesnek érzed-e, rám ismersz-e az írásokban és van-e olyan része, ami szerinted sok, kevés vagy egyszerűen nem én vagyok.
Nem az első alkalom volt ez az életemben, hogy valaki azzal tisztel meg, hogy egy számára nagyon fontos kérdésben kéri ki a véleményemet. Ez a fajta belém vetett bizalom minden alkalommal mélyen megérintett. Nem volt ez másképpen ebben az esetben sem. Egy komoly témában kért véleményt mindig komoly felelősségnek érzem. A kapott bizalmat a képességeimhez mérten mindig igyekszem megszolgálni. Belevetettem magam az elkészült írások átnézésébe. Aztán megírtam a válaszomat a barátomnak.
Nem akarom teljes egészében idézni a levelemre kapott választ. De, amit itt megosztok, az minden magyarázat nélkül megmutatja, hogy miért született meg ez a bejegyzés. Persze, mivel magam is író vagyok, azért teszek majd hozzá saját gondolatot is.
Jöjjön a válasz, jelzem, ha újra én írok majd.
Most, hogy megírtad a véleményed, elmondom a hátteret hozzá.
Nem azért nem kérdeztem meg, hogy szerinted jó-e a blog, mert nem érdekel, csupán nem akartam jó (értsd: népszerű, szenzációhajhász, populáris, mainstreambe illő, képes, csilli-villi stb.) blogot írni. Nem is lesz hosszú egy-egy írás, mert egy olyan türelmetlen ADHD-s, mint én nem olvassa el. 
Az egész onnan indult, ahogy te is írtad: ezek a jelek nem voltak meg nekem rólad. Igen, fél életen át próbáltam palástolni és küszködtem vele. Mára eljutottam oda, hogy nem akarom az életem további részében is ezt.
Szeretném, ha elfogadnának olyannak amilyen vagyok. Ilyen tökéletlen.
Szóval beléptem a magyar, az angol és az amerikai Tourette FB csoportokba azért, hogy többet tudjak és lássam, mit lehet a dolgon javítani.
A javítást azért írom, mivel ez genetikai mutáció eredménye, jelenleg nem gyógyítható, de sok minden javítható.
Ezekben a csoportokban azonban nem új módszereket találtam, hanem túlnyomórészt kétségbeesett szülőket, akiket most szembesítettek a gyerekük állapotával.
Nem tudják, hogy fog óvodát kezdeni, beilleszkedni a suliban, tanulni, munkát találni, önálló életet élni stb.
Ekkor arra gondoltam, hogy értem és érzem a kétségbeesésüket, de ez nem egy halálos dolog, lehet vele együtt élni „normálisan”.
Ma léptem egy nagyot. A blog elérhetőségét megosztottam a magyar Tourette csoportban. Még mindig arra gondolva, hogy úgyis eltűnik a hírfolyamban. Aztán kicsit megijedtem, hogy hirtelen mennyi követőm lett és elkezdtek jönni a „köszönöm” jelzések, kérve, hogy folytassam, mert ők pont ezeket nem tudják, hogy mi lesz majd.
Magyarországon, ha betöltöd a 18. életévedet, akkor nincs számodra diagnosztika és ellátás.
Felnőttként teljesen egyedül maradsz. Nincs elérhető ellátás. Ez elég gáz. Elhatároztam, hogy ezt is körbejárom, mert szeretnék tenni valamit, hogy ez változzon. Egy ADHD/Tourettes nem hülye, csak másként működik. Nagyon sok ingert és érzést dolgoz fel sokkal gyorsabban, mint mások, és ezért telítődik. Ott a vége.
Visszaveszem a tollat.
Ebben az írásban azonnal megfogott pár dolog.
Egészséges önirónia. Segítő szándék. Önzetlenség. Világos gondolatok, érett reflexiók.
Pista a barátom. Egy igazi ember.
Hálás vagyok az életemnek azért, hogy ő is az egyik legjobb barátom.
Itt olvashatod a történeteket.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás