Megint itt ülök a repülőtéren. Most éppen Londonba, onnan meg Anglia közepére indulok egy baráti házaspárhoz. Tegnap véget ért a munkaviszonyom, a mai nappal meg elkezdem az igazi digitális nomád életet. Igaz ugyan, hogy munkám még nincsen, de ez nem gátol meg abban, hogy most már dupla hivatalosan is digitális vándornak gondoljam magam. Az első hivatalos kinevezésem a Nomad Cruise fedélzeti kártyájának a hátulján volt.
2:30-kor indultam el a repülőtérre, a szokás menetrend szerint érkeztem meg ide: leparkoltam a parkoló társaságnál (mindig izgalmas a szűk, autókkal határolt helyekre betolatni), kihoztak a repülőtérre, berongyoltam a biztonsági ellenőrzésen (itt most lőpornyomokat kerestek a tenyeremen és a derekamon (de nem találtak!)), ettem egy reggelit, bejöttem a megfelelő kapun. Most már csak arra várok, hogy beengedjenek a repülőre. Van időm tehát elkezdeni ezt a bejegyzést, mivel a gép csak 32 perc múlva száll fel.
Ez az angliai utazás jó bevezető gyakorlatot ad a digitális nomád életmódban rejtőzködő bizonytalanságok kezeléséhez, a probléma megoldó képesség alkalmazásához. Ez Anglia, itt nyilván mások a szabályok, mint máshol. És most nem csak a baloldalas vezetésre gondolok. (Apropó, akartam említeni a Vallettáról szóló bejegyzésemben, hogy ott is a bal oldalon közlekednek az úton.) Az már egy kisebb megterhelés a gyanútlan látogató számára, hogy itt nem csak úgy leszállunk a repülőről, aztán bepattanunk Angliába. Itt útlevél ellenőrzésen kell átesni még a leszálláskor is. Nem nagyon értem ezt, hiszen pont ugyanezen az ellenőrzésen már túl voltam Budapesten is. Ott is, itt is beolvasta az útlevelem az automata, majd egy arcfelismerő rendszer összehasonlította a jelenlegi arcomat az útlevélben szereplővel. Azaz, mire rátehettem a lábamat a király szent földjére, már túl voltam egy reptéri biztonsági beléptetésen, egy útelvél ellenőrzésen és arcfelismerésen, egy repülőgép előtti beszállókártya és útlevél ellenőrzésen és végül egy megismételt útlevél ellenőrzésen és arcfelismerésen. Akármi rosszat akartam volna tenni, szerintem esélyem se lett volna. Azt meg elképzelni sem tudom, hogy mi lett volna, ha a budapesti rutin ellenőrzés lőpornyomot talál a kezemen, vagy a hasamon…
Miután hosszú sorbanállás után végre kint voltam a repülőtérről, az első lépések könnyűek voltak. Az úgynevezett DART vonattal hamar eljutottam a Luton Airport Parkway állomásra. A vonat annyiért jött, amennyiért a ChatGPT alapján vártam 4,90 GBP (2.200 HUF) pénzért repítenek a vonatok kb. 5 percenként a célba.
No, a Parkway állomáson már nem volt olyan rózsás a helyzet, így a képem sem. Az AI alapján arra készültem, hogy innen 25 GPB (11.000 HUF) ellenében eljutok Bristolba. A kellemetlen meglepetés az volt, hogy 90 GBP (40.500 HUF) a jegy. Felhívtam a barátomat, hogy segítsen már, hol lehet a tévedés. Itt derült ki számomra, hogy a vonat olyan drága Angliában, hogy ők például még nem is nagyon vonatoztak itt a feleségével. A busz az ajánlott megoldás, az valóban elérhető lenne az AI által javasolt árban, csak az nem 2,5 órás, hanem 6-7 órás utazást ígérne. Tudomásul vettem ezt a bakit és megvettem a jegyet.
Amin mindösszesen annyi információ állt, hogy a Luton Airport Parkwayről megy a Bristol Parkwayre. Meg, hogy normál osztályon utazhatom, mint felnőtt. Ott álltam tehát a kezemben egy névjegykártya méretű kis papírlappal és nem tudtam, hogy merre mozduljak. A tavalyi londoni látogatásomkor nem volt ilyen bonyolult a helyzet: a lányaimmal simán elértünk mindenhová. Most, vagy az van, hogy hiányzik a lányok varázsereje, vagy Londonból Bristolba eljutni nem is olyan könnyű.
Szerencsére a Google segített. Bár eléggé kínos, hogy így kell információhoz jutnom. A következő egyszerű útvonal rajzolódott ki.
- Luton Airport Parkway – West Hampstead vonattal
- gyaloglás a metróhoz
- West Hampstead – Baker Street metróval
- gyaloglás
- Baker Street – Paddington metróval
- gyaloglás
- Paddington pályaudvar – Bristol Parkway vonattal
- Bristol – Abertillery autóval, Bristolba jön értem a barátomat
Szóval, eléggé neki kellett feküdni a telefonnak, hogy ezt az utat probléma nélkül tudjon megvalósulni. Ráadásul szarvas hibát követtem el otthon, mert indulás előtt elfelejtettem tölteni a telefonom. Ezt a lemaradást még az autóban ülve sem tudtam legyőzni. Szóval, mire felültem a vonatra, már csak 7%-os töltöttségű volt a telefonom. Bajban lettem volna, ha lemerül.
Ebben a pillanatban lépett ide hozzám a kalauz, aki udvarisan elkérte a jegyemet és megkérdezte, hogy hogyan érzem magam. Tudod ugye, hogy ez a vesszőparipám. Én is megkérdeztem őt, így kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy minden rendben van. Az arcát és a hangsúlyát figyelve el is hiszem ezt.
Ezekből nyilván kiderül, hogy írást a vonaton folytatom, a vonaton, ami percre pontosan indult el, így arra számítok, hogy percre pontosan érkezik majd meg, 50 perc múlva, 12:02-kor. Egy nagyon picit késett a vonat, és a leszállás és üdvözlés után már indultunk is Abertillery-be, ami Wales-ben található. Egy óra autó útra található Bristoltól.
Abertillery
Abertillery egy város és közösség Blaenau Gwent megyében, Walesben. Az Ebbw Fach-völgyben, a történelmi Monmouthshire megyében található. Abertillery hagyományos stílusú városközpontja főként a 19. század végén fejlődött ki, és mint ilyen, érdekes viktoriánus építészettel rendelkezik. A 4 főutcán elterülő város fénykorában két áruházzal és egy fedett viktoriánus árkáddal rendelkezett, amely két fő bevásárlónegyedet kötött össze.
A jelentős ipar 1843-ban érkezett a területre, amikor a település első mély szénbányáját ásták a Tir Nicholas Farmon, Cwmtilleryben. A város ezt követően gyorsan fejlődött, és jelentős szerepet játszott a dél-walesi szén iparban. Lakossága meredeken emelkedett, az 1891-es népszámlálás szerint 10 846 fő, tíz évvel később pedig 21 945 fő volt. A lakosság száma az 1930-as évek elején érte el a csúcspontját, kevéssel 40 000 fő alatt. Végül hat mély szénbánya, számos kisebb szénlelőhely, egy óngyár, téglagyár, vasöntöde és könnyűgépészeti vállalkozások működtek a környéken. Csak az egyik szénbánya, a Cwmtillery, több mint 32 millió tonna szenet termelt élete során, és fénykorában 2760 férfit és fiút foglalkoztatott.
A walesi nyelv
Itt két nyelven van kiírva minden, hiszen a hivatalos nyelvek az angol és a walesi. Olvastam kicsit a nyelvről, emellett érdekes volt látni a feliratokat. Mutatok pár példát, hogy látható legyen ennek e nyelvnek a különlegessége.
Alapvető köszönések és udvariasságok
- Helo – Helló
- Sut wyt ti? – Hogy vagy? (baráti)
- Sut ydych chi? – Hogy van? (udvarias)
- Da iawn, diolch. – Nagyon jól, köszönöm.
- Diolch yn fawr. – Nagyon köszönöm.
- Croeso. – Szívesen / Üdvözöllek
- Hwyl fawr! – Viszlát!
- Nos da. – Jó éjszakát
Alapvető kommunikáció
- Dwi ddim yn deall. – Nem értem.
- Wyt ti’n siarad Cymraeg? – Beszélsz walesiül?
- Dwi’n dysgu Cymraeg. – Tanulok walesiül.
- Beth yw dy enw di? – Mi a neved?
- Fy enw i ydy… – A nevem…
Helyek és irányok
- Ble mae’r orsaf dren? – Hol van a vasútállomás?
- Mae’n agos. – Közel van.
- Mae’n bell. – Messze van.
- Trowch i’r dde. – Fordulj jobbra.
- Ewch yn syth ymlaen. – Menj egyenesen tovább.
Kifejezések érzésekről, véleményekről
- Dwi’n hoffi coffi. – Szeretem a kávét.
- Dwi’n caru ti. – Szeretlek.
- Mae’n braf heddiw. – Szép idő van ma.
- Mae gen i ofn. – Félek.
- Dwi’n hapus. – Boldog vagyok.
Egy kis érdekesség (Wales nemzeti mondása)
- Cymru am byth! – Wales mindörökké!
Kedden, az első napon egy picit csavarogtunk a városban, de inkább beszélgetéssel töltöttük az időt. Téma akadt bőven, úgyhogy a napnak egyszerűen csak vége lett.
Túra a hegyekben
A második napon (szerda) egy nagy túrát csináltunk meg a környéken. 4 óra időtartammal, 18,5 km távolság megtételével, mindeközben 600 méter megmászásával.
Nagyon jó időben indultunk el túrázni. Rövidnadrágos és pólós kirándulás volt. A túra rögtön az utcára lépve kezdődött. Őszintén megmondom, hogy mire kiértünk a település végére, már kellőképpen bemelegedettnek érzetem magamat. Illetve, a levegő is kevésnek tűnt. Egy elég magas hegyen kellett ezután átverekednünk magunkat. A táj szépsége – ahogy mondani szokás – azonban mindenért kárpótolt. Szép ez az ország, ezt most már tapasztalat alapján mondhatom el.
A túrázás alatt nem sok emberrel találkoztunk. Egy férfival és annak három kutyájával futottunk össze az elején, ez még Abertillery közelében volt. Mondanom sem kell, hogy a vadidegen emberrel is váltottunk pár szót.
A hegyek másik felén voltunk egy nagyon frankó kis kocsmában, ahol cidert ittunk. Mondjuk, én még egy Guinnesst is.
Aztán elérkeztünk a ragyogó napsütésben a Big Pit nevű bánya múzeumhoz. Itt egy kis várakozás és pihenés után levittek minket a föld alá, kb. 100 méter mélyre. Kaptunk lámpát a leereszkedés előtt. Illetve, minden szikrát előidézni képes eszközt elvettek tőlünk. Az órámat és a telefonomat is le kellett adni. Ez egyszerűen csak egy nagyon komoly elővigyázatosság a robbanás veszély miatt. Hiába, a metán nem viccel. Sőt, mindannyian kaptunk egy szénmonoxid mérgezés ellen használható gázállarcot. Lent pedig egy csomó szabály batartása is várt minket.
Sokat megtudtunk a bányászat múltjáról és jelentőségéről a területen. Abertillery a 19. és 20. században fontos szénbányászati központ volt Dél-Walesben. A város gyors növekedése a széniparhoz és a bányákhoz kötődött. Abertillery térségében több szénbánya is működött, például a Six Bells Colliery. Tízezrek dolgoztak a bányákban, amelyek a brit ipari forradalom motorjai voltak. Az 1960-as évektől kezdve a szénipar hanyatlani kezdett, és a bányák sorra bezártak. Ma Abertillery az ipari örökségére emlékezik múzeumokkal és emlékművekkel, például a Six Bells bányász-emlékművel. (Roedd Abertyleri yn ganolfan bwysig ar gyfer glofeydd yn ne Cymru yn ystod y 19eg a’r 20fed ganrif. Tyfodd y dref yn gyflym oherwydd y diwydiant glo a’r pyllau glo. Roedd sawl pwll glo yn ardal Abertyleri, megis Pwll Glo Six Bells. Roedd degau o filoedd yn gweithio yn y pyllau, oedd yn bwerus yn ystod Chwyldro Diwydiannol Prydain. Dechreuodd y diwydiant glo ddirywio o’r 1960au ymlaen, ac fe gaewyd y pyllau glo un ar ôl y llall. Heddiw, mae Abertyleri yn cofio ei hetifeddiaeth ddiwydiannol gyda hamgueddfeydd a chofadeiliau, megis cofeb y glowyr yn Six Bells.)
Elég sok időt töltöttünk a bányában a föld alatt. Kipróbáltuk, hogy milyen a teljes sötétség, mikor mindenki lekapcsolja a lámpáját. Nem akartuk kipróbálni, de volt lehetőségünk érezni a sziklák keménységét, hálát adni azért, hogy sisak is volt a fejünkön. Volt lehetőségünk elgondolkodni azon, hogy milyen kemény élet lehetett a bányász élete. Főleg, ha kicsi gyerek volt…
A felszínre visszaérve megnéztük a bányász múzeumot. Nagyon igényesen van összeállítva a látnivalók sora. Nagyon szépen vezettek bennünket végig a bányász élet minden rétegén.
Hazafelé másik utat jártunk be, így csak kétszer kellett a tüdő kiköpés következményein gondolkodnom. Ennek ellenére egyetlen percig sem bántam azt, hogy megcsináltuk ezt a kirándulást. Szép volt a táj, jó a társaság, érdekesek a látnivalók és összességében nagyon jó dolgokkal telt el a nap.
Este nem kellett altatni.
Lazulás
A csütörtöki napot a város óvatos megismerésével töltöttük. De helyett kapott a gasztronómia is. Megismertem a Mr. Kipling cég néhány termékét. Ettemm Flap Jack-et, French Fancies-t, és mindenféle egyéb érdekességeket. Megint csak nem volt meglepetés, hogy a boltokban itt is minden helyen kedvesek voltak velünk az eladók. Mindezt annak ellenére, hogy a hely történelmének sajátossága alapján az embereknek megvan a maguk oka a befelé fordulásra. Mégis tudnak kedvesek lenni a másikkal.
A csavargás mellett a napot alapvetően a barátságnak szenteltük. Mintha még ezer témánk lenne, amit át kell beszélnünk. Az este hangulata valahogy különösen lebegő volt – minden lelassult, és a nevetés is valahogy könnyedebben jött. Valami zöld ihletett meg minket aznap – a gondolatok szabadabban áramlottak, mint máskor. Az éjszakának volt valami különös mélysége és derűje – mintha a világ halkabb, de egyben viccesebb is lett volna. Olyan volt, mintha a valóság egy kicsit megpuhult volna – minden íz, szín és hang valahogy élénkebb lett. A természet közelsége és a társaság derűje olyan estét hozott, amit még sokáig mosolyogva emlegetünk. Könnyed felhők úsztak át a gondolatokon – beszélgettünk, hallgattunk, és minden a helyére került.
Pénteken is lazán indult a napunk. Dél körül elmentünk Porthcawl-ba. Porthcawl Wales déli részén található, és az Atlanti-óceán partján fekszik, pontosabban a Bristoli-csatorna partján, amely az Atlanti-óceán egyik mellékága. Azaz – a legpontosabb emlékeim szerint – ma fürödtem életemben először az egyik óceánban. Erre nem is voltam felkészülve, ezzel az élménnyel most szembesülök, ahogy leírtam.
Az óceán partjára érve eléggé fáztam. Aztán bátran belevetettük magunkat a sós vízbe, ahol hamar kiderült, hogy a levegő hidegebb, mint a víz. Egy fél órát élveztük a hullámok erejét, azt, hogy néha papírhajóként sodoródunk el. A vízből kilépve már meleg volt a levegő.
Most befejezem az írást. Ma még vár ránk egy tengerszem megnézése, meg egy vacsora. Holnap még lesz közös programunk Bristolban, de aztán nekem már gondolnom kell arra is, hogy valahogy visszajussak Londonba.
Holnap éjfélkor már újra Magyarországon leszek. Nem tudom, hogy várom -e…