Hónapok óta főleg hálótermekben alszom.
Ennek oka egyszerűen anyagi megfontolás.
A saját szobának nem sok előnye van az utamon. Az utolsó kambodzsai hetemen mégis a saját szobát választottam. Az első napomon ki is használtam az egyik ilyen előnyt.
Leltároztam a vagyonomat, és megint kidobtam egy csomó felesleges dolgot.
Egy kis statisztika
Gondolkodtam rajta, vajon mióta lakom hálótermekben. Hány éjszakát töltöttem el másokkal megosztva a szobámat.
Úgy emlékeztem, hogy először Laoszban próbáltam ki a másokkal megosztott szobát. Aztán rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Az első alkalommal Thaiföldön aludtam hálóteremben. “Wat Pa Tam Wua” templomában töltöttem 9 éjszakát egy hálóteremben.
Van egy táblázatom az utazásom részleteivel. Ez tartalmazza azt, hogy hol éltem az elmúlt 417 napban. Mettől-meddig tartózkodtam egy-egy településen. Van egy oszlopa, amit egy korábbi bejegyzés miatt kezdtem el vezetni. Ez azt mutatja, hogy hány ágyban aludtam eddig. (Ez a szám most éppen 58.) Gyorsan kiegészítettem két oszloppal a táblázatot. Itt ért egy kis meglepetés.
Sokkal több a másokkal megosztott éjszakák száma, mint gondoltam. A 416 éjszakából 193-at (46%) szívtam másokkal egy levegőt alvás közben. 223 éjszaka (54%) egyedül aludtam. Mondhatom tehát, hogy az utazásom felét “így”, a másik felét “úgy” töltöttem el.
Nehéz a hátizsákom
Illúzió, hogy nincs nálam olyan dolog, amire nincs szükségem. Ezzel a gondolattal szembesítettem magam, mikor eldöntöttem, hogy újra saját szobám lesz.
Így a szobámat elfoglalva azonnal elkezdtem pakolni.
A nagy francia ágyra és a mellé a földre kipakoltam mindenemet. Mind a két hátizsákom, és mind a két kis rendező táskám tartalmát szépen egymás mellé pakoltam.
Az utolsó darabig átnéztem azt, amit magammal cipeltem.
7 könyvet hordtam magammal. Az elsőt azért tettem el, hogy ha úgy adódik, akkor legyen mit a kezembe vennem. Akár egy kávézóban. Aztán jött a második, majd a többi. Kettőt ezek közül úgy, ahogy van, itt fogok hagyni a hotelben. Viszlát Douglas Adams és Philip K. Dick. Azt a kettőt, amit Phnom Penhben a Népírtás Múzeumban vettem, befotózom és szintén itt hagyom. 3-at viszek tovább. Ebből kettőt már olvastam, egyet pedig elkezdtem. Még nem tudom, mit akarok velük tenni. Valószínűleg később teszem le őket.
Volt nálam egy kis palack víz a nagy hátizsákom mélyén. Ez a “minden eshetőségre” tartalék víz. Nyilván egy túrázós berögződés eredménye, hogy víz mindig legyen nálam. Ezért ezt a palack vizet március óta hurcolom magammal. Akkor vettem Laoszban. Fél év után végül gyorsan megittam, hogy ne kísértsen tovább.
Az utcákon néha felszedtem ezt-azt. Itt volt az ideje, hogy ezektől is megszabaduljak. Egy Garmin karórát azért hurcolok 3 hónapja, hogy hátha jó lesz a szíja tartaléknak. Most végre megnéztem. Kiderült, hogy nem jó. Kukában a helye.
Egy érdekesség is akadt. Saigonban találtam egy régi útlevelet az utcán. 1974-ből való. Eltettem. Korábban már lefényképeztem. Nem tudtam, mit akarok vele kezdeni. Most úgy döntöttem, kidobom. De előtte leellenőriztem az AI segítségével, hogy mégis, mi van nálam. Kiderült, hogy ez egy olyan gyűjtői relikvia is lehet, amiért pénzt kaphatok. Írtam gyorsan egy levelet egy londoni aukciós háznak, hogy adjanak értékbecslést a dokumentumra. Az AI szerint 100-150 USD körül lehet az értéke. Várom a hivatalos választ. Aztán majd döntök, hogy mi legyen ezzel a dologgal.
Sok apróság is volt már a táskámban, amire egyszer majd szükség lehet. Persze, soha nem lesz rájuk szükség. Tudod, mikor elteszel egy műanyag villát, hogy legyen, ha kell. Aztán elfelejted, hogy már van ilyen, és elteszel egy villát, hogy legyen. Végül ott van nálad 3-4 darab. Minden ilyen “egyszer majd jó” lesz dolgot kidobtam.
Fél pár zokni. Januárban lejáró 18 darab antibiotikum. Ebből megtartottam párat, de a nagyját kidobtam. Egyszer sem használtam. 2 db telefontok. Kis füzetecskék. Kábelek. Tudom, mindig kell USB-C kábel. Kidobtam hármat, még így is maradt kettő tartalék nálam.
És persze a zacskókban tárolt zacskók. Annyi zacskó volt már nálam – “minden esetre” -, hogy az összes dolgomat kétszer tudtam volna becsomagolni.
Apránként nem sok, amit kitettem a táskámból, de összességében volt, vagy 1-1,5 kg. Plusz a könyvek…
Idén harmadszor selejteztem. Minden alkalommal került valami a kukába.
El sem merem képzelni, mennyi szemeteszsákra lenne szükségem, ha az utolsó otthonomban állnék neki selejtezni.
10.10-én tettem egy nagy lépést a minimalista életem felé. Semmit nem sajnáltam, ami a kukában végezte.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás