Ma reggel nyolc órakor megérkeztem Bangkokba.
Úgy, hogy erről tegnap délután négykor még fogalmam sem volt.
A digitális nomád életforma fénysebességre kapcsolt.
Elindulok
Az elmúlt napokat vidámságban, kacagásban és nem egyedül töltöttem.
Aztán eljött a pillanat, amikor kaptam két gyomrost meg a kijelentést: ha valami nem tetszik, ott az ajtó. Gondolkodtam egy pár pillanatig, hogy mennyire megfelelő döntés egy olyannak, mint én, ezt mondani. Digitális nomád vagyok. 3 perc alatt össze tudom pakolni a cuccaim. A feszültség pillanatok alatt vált olyan mértékűvé bennem, hogy nem sokat gondolkodtam. Összepakoltam a cuccaim.
Becsuktam magam mögött az ajtót, és pár száz méterrel arrébb leültem egy kávét inni. 5 perc alatt el tudtam dönteni, hogy akarok-e tovább maradni a szigeten, vagy máshová megyek. Újabb 10 percen belül megvolt a szállásom aznap éjszakára és a repülőjegyem Bangkokba.
Megérkezem
Ma reggel megérkeztem a metropoliszba.
A repülőtérről kilépve leültem egy kőre. 10 perc alatt megbeszéltem az AI-jal, hogy a város melyik része lesz megfelelő kezdetben. Lefoglaltam a szobámat és megrendeltem a taxit.
Az összegzés tehát elég egyszerű lesz.
Az ajtó becsukódik. 25 perc munka és 500 kilométerrel odébb vagyok. 4-5 döntés meghozatala egy repülőre való fel- és leszállás. És 18 órával később ott vagyok, ahol tegnap reggel még nem képzeltem el magam.
Péntekre volt tervezve ez a bangkoki út. Szombatra van egy másik repülőjegyem Kambodzsába.
Miért jó itt?
Egyszerűen azért jó itt, mert most végre lesz időm megismerni ezt a várost.
Ötödik alkalommal vagyok ebben a városban. Ebből 3 alkalom csak a repülőtéren volt, illetve egy éjszaka a város egy külső kerületében.
Ma 15 kilométert gyalogoltam eddig. És ma még megyek tovább.
A maival együtt 5 éjszakát fogok itt tölteni.
Kis Kína
A mai hosszú sétám alatt végig úgy éreztem magam, mintha Kínában lennék. Az óvárosban vagyok.
Végeláthatatlan üzletsorokon gyalogoltam végig. Itt is mindent lehet kapni, amire az ember csak gondolni tud. Mondhatnám, hogy a szokásos, hiszen ezt már láttam párszor. De a mérete meglepő. Mikor 1 kilométeren keresztül úgy gyalogolok, hogy mind a két oldalon mellettem árus követ árust… Ez más.
Voltam virágpiacon. Egy kisebb falu méretű területen helyezkedik el. Nagyon jó volt érezni a száz féle virág illatát.
A kajaárusokat is élvezettel nézegettem. Megvannak persze a kellemetlen illatok, ez lépten-nyomon hozzátartozik a piachoz. De nem ez a domináns. Olyan illatorgiák száz métereken keresztül, hogy még egy kiadós ebéd után is éhes lesz az ember.
Templomok. Nem tudom, hányat láttam már Ázsiában. Az a ragyogás amit itt láttam, mégis meglepett. Olyan gyönyörű színorgiákat figyeltem meg a séta alatt, hogy majdnem kiesett a rágógumi a tátott számból. Mindezt teljesen véletlenszerűen. 3 vagy 4 templom akadt ma az utamba. Buddhista és hindu templomok is.
A szállásom a már megszokott közös szállás. Élhető szoba, tiszta fürdő és egy munkára alkalmas közös tér. Plusz egy fiatal kismacska, aki egyszer csak úgy döntött, hogy az ölemben akarja jól érezni magát. Imádtam, ahogy 10 percig ott feküdt az ölemben és élvezte, ahogy simogatom.
Az első napom izgalmas és színes volt ebben a metropoliszban. És nemsokára elindulok, hogy felfedezzem az éjszakai óvárost.
A következő mondat igazsága meg majd kiderül.
One night in Bangkok. Egyetlen bangkoki éjszaka még a kemény embert is alázatra tanítja.
Utóirat
Azt terveztem, hogy az esti séta után – még tegnap – publikálom ezt a bejegyzést. Aztán mégsem így történt. Írom, hogy miért.
Bangkoknak ez a része éjszaka is nagyon szép. A templomok és a hozzájuk tartozó környezet pompás látványt nyújtanak, különösen a tegnapi holdfényben.
Sok ember – főleg fiatalok – van az utcákon. Sétálnak, üldögélnek, beszélgetnek. Ezt mindig örömmel szemlélem. Egy kisebb hindu szentély mellett leültem beszélgetni és néztem az embereket. Aztán tőlem 5 méterre megjelent egy csapat rendőr. Promóciós fényképeket készítettek fél órán keresztül. Nagyon jól nézett ki a teljes felszerelésben megjelent csapat.
Ez éles ellentétben állt az utcán alvó emberek koszos bőrével és ruhájával. Sokan aludtak az utcán, ez meglepett. Lépten-nyomon alvó emberekbe botlottam. A gyönyörű templomok kiskapuiban. A boltok előtt, épületek sarkainál. Némelyiknek volt takarója – bár erre nem nagyon van szükség itt. Láttam olyat, aki vizespalackot használt párnának. Nők, férfiak, idősek, fiatalok.
Egyetlen dolog volt közös: a fekhelye mindenkinek a kemény beton volt.
Különösen nehéz érzés volt elmenni egy olyan hosszú szakasz mellett, ahol sorban feküdtek egymás mögött 10-15 ember. Mint az én tömegszállásom. Amibe visszatértem. Ahol engem nem a beton, hanem a kemény ágymatrac várt.
Délután még azt gondoltam, hogy kemény az ágyam.
A séta után nehéz gondolatokkal feküdtem le a kemény matracomra, ami sokkal, sokkal puhább volt, mint az utca betonja.
Azt gondolom, alázatos ember vagyok. Legalábbis alázatosabb, mint régebben voltam. Egy kimondatlan kérdéssel indultam el a városba. Bangkok azonnal meg is tanította, amit tegnap meg kellett tanulnom. Viszem magammal a felismerést. Sokkal alázatosabban fogok gondolni ezután az ágyamra…
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás