Pénteken elindultunk, időben, minden probléma nélkül a motoros túrára.
Eddig öt kellemesen lassú nap. Pár történet és sok érzés.
Most itt tartok.
Mai Cháu
A belorusz barátom mutatja az utat. És a sebességet is. A köbcentik aránya 125/50 az én javamra, így célszerűbb, ha ő megy elől.
Nem vágtatunk, hiszen nem is tudnánk. A hegyek le-fel játéka adja a napok ritmusát. Mi csak élvezzük a zenét.
Az első nap nagy része az utakon talált minket. Az eső csak néha szemerkélt, a Nap többnyire azzal volt elfoglalva, hogy vörösre sütötte a ruhával le nem fedett testrészeimet. Így pár napja egészen szép vöröses, rák formám van.
Az eső hozta el az egyik első, érdekes érzést az úton. Még soha nem éreztem azt, hogy az eső csiklandoz. Ezen az úton annyira éreztem ezt az ajkaim környékén, hogy nem tudtam nevetés nélkül kezelni a helyzetet. Olyan érzés lehetett, mintha valaki egy csirke tollal csiklandozna. Bár ebben nem vagyok teljesen biztos, mert ezt még soha senki nem tette meg.
A lassú tempó miatt párszor eszembe jutott, hogy ezt az utat el kellene ezt nevezni motoros meditációnak. Órákon keresztül csak az érzéseimet éltem meg. Örömmel hagytam, hogy a gondolataim a körül járjanak, hogy mit tapasztalok magamon.
Amikor a motoron ültem, rengeteg mondat fogalmazódott meg bennem, amit ebbe a bejegyzésbe szántam. Itt ülve a laptop előtt rá kell jönnöm, hogy ezek az érzések csak azokra a pillanatokra tartoztak. Nem tudom, és azt hiszem, nem is akarom őrizni, vagy megörökíteni azokat pillanatokat. Azokat az érzéseket.
Ami biztosan megmarad bennem, mint új felfedezés, az az, hogy szeretek motorozni. Ezt talán már mondtam. De most más volt a dolog. Sokszor álltunk meg. És most jöttem rá, hogy milyen jó érzés beindítani a motort és gázt adni az induláshoz. A szabadság, az erő, a magabiztosság érzései repkedtek bennem, mikor a motor kerekét az aszfalt felé fordítottam. Szeretek elindulni a motorral, ennyire egyszerű az egész.
Mai Chau egy kicsike város Vietnámban, a hatalmas hegyek között. Azt láttam, hogy nagyon sokan foglalkoznak rizs termeléssel itt. A hatalmas völgyben rengeteg rizsföldet láttunk, a legtöbbön mindig dolgozott valaki. Sokszor még a sötétben is. Ez különös tiszteletet ébresztett bennem. A kézi földművelés azt hiszem, itt nem hagyomány, hanem szűkségszerűség.
A város nem a turistáknak van berendezve. Egy egyszerű, hétköznapi település. Így innen nem tudok izgalmas élményeket hozni. Volt ugyan egy kis falucska, ahol az autentikusságot gondolták bemutatni, de inkább látogató központot sikerült létrehozni.
Itt például a bemutatott áruk, vagy a masszázs shopok hívása helyett sokkal jobban tetszett, amikor a helyi fiatalok xiangqi-t, vagyis a kínai sakkot játszottak mellettünk. Vagy, amikor preparált kígyókat és csirkéket láttam egy étterem egy sarkában. Vagy az egyik esti sétánk fényei a rizsmezők felett.
A szombati napot teljesen pihenéssel, nézelődéssel és az esti – elmaradhatatlan – sörözéssel töltöttük.
Moc Cháu
Vasárnap egy pár órás motorozással megérkeztünk a következő városba.
Itt igazi rocksztárok lettünk.
Annyira nem turistás a hely, hogy 3 nap alatt nem láttunk idegent magunk körül. Így mindenki számára mi vagyunk a látványosság.
Lépten nyomon hangzanak fel a “hello”-k. Többen jönnek oda hozzánk kérdésekkel (honnan jöttök? mi a nevetek?) és rengeteg szelfi készült az elfúlt napokban velünk. A kisgyerekek állandóan észrevesznek bennünket és hatalmas vigyorral integetnek és helloznak. A fiatalabb generáció már a motorról kiabál, a lányok vihognak, ha visszaköszönünk. És sok esetben az idősebbek is mosollyal és szavakkal köszöntenek.
Azt fogalmaztam meg, hogy olyan jó látni, hogy egyetlen integetéssel, köszönéssel, vagy néhány válasszal boldoggá lehet tenni embereket egy-egy pillanatra.
Ezen a településen sincs túl sok látni való.
De ami van, az fenséges.
Láng Ché tea falu
A vasárnapi úton volt az első alkalom az életemben, hogy teacserjéket láttam közelről.
Az egyik megálló során nem messze az úttól volt egy domb, ahol volt szerencsém találkozni ezzel a növénnyel.
Tegnap viszont sokkal közelebbről ismertem meg ezt a növényt.
Nem tudtam, hogy a teacserjék kb. csak a térdemig érnek. Tegnap viszont órákig sétáltam közöttük. Meg is kóstoltam a levelet. Izgalmas volt, hogy egyetlen levél elrágcsálása után olyan ízek voltak a számban, mintha egy egész bögrével ittam volna meg belőle.
Hihetetlen szép zöld a növény, és voltam olyan szerencsés, hogy egy olyan tea mezőn tölthettem az időmet, ami az egész környéket beterítette.
Csen volt, békesség és nagyon melegen sütött a nap. Több helyen leültem és élveztem ezt a békét.
Elmentem a világ leghosszabb – Guiness Rekorder – üveg hídjához.
Hihetetlen élmény volt ezen a hídon sétálni.
A parkolójegy 10.000 VND volt, cserébe az egész sziget területén kisbuszokkal vittek körbe. Bárhol szükség volt erre, a személyzet egyik tagja azonnal hívott egyet rádión.
A belépőjegy vásárlásnál érdeklődtem a kombinált jegyek lehetőségei felől, de nem igazán beszéltek angolul. Amúgy minden információ ki van írva.
A hídra csak cipővédővel lehet felmenni és nem minden cipő elfogadott. (Magas sarkú pl. nem ok.) A hídon való közlekedés szabályait sokszor hallhattam a hangszórókon keresztül.
A látvány a hídról fenséges. Én a lassú gyaloglást választottam, így több alkalommal is egyedül voltam a hídon (hétfő volt). Nagyon messzire el lehet látni, így nem csak a híd alatti, hanem a távoli képeket is volt időm csodálni.
A híd után a sziklák mellett folytatódik az üveg út, ez is érdekes élmény. Nem vagyok benne biztos, hogy az út egy irányú, minden esetre mindenki így sétálta végig. Az út végén egy nagyon szép csapkőbarlang vár, előtte egy kis kávézó. Jó volt a barlang előterében megpihennem és egy kávé mellett nézelődnöm. A barlang a természetes képződmények mellett sok mesterséges elemet s tartalmaz. Pl. még soha nem láttam tavat ilyen barlangban.
Egy hatalmas űrrakétába építettek egy liftet, ezzel lehet újra a földre szállni. 🙂 Vagy választhatod a zipline-os lecsúszást is a főtérre.
Itt éttermek, grill terasz, boltok várnak. Itt kaptam meg a jegy mellé kapott ital voucheremért az üdítőmet is. A főtér is nagyon szépen berendezett, sok növény, virág és a kedvencem egy kis kertecske várt.
Sok helyen leültem, nézelődtem, de ezt a kis kertecskét szerettem a legjobban. Megittam az üdítőmet és élveztem a napsütést, a csendet, a látványt. A békémet még az sem zavarta meg, hogy hallottam, hogy a helyiek rólam beszélnek. Szerintem nem értették, hogy mit csinálok ott egymagamban. Az igazság az, hogy semmit nem csináltam.
Megérte belépő. Ha másodszor kellene döntenem, sem hagynám ki.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás