Ma este úgy álltak a csillagok a gyönyörű Hoi An felett, hogy három költemény érkezett meg hozzám.
A kávé
A képen látható kávé az első rajzos kávé az életemben.
Tojásos kávé.
Minden cseppje egy vers egy-egy sora volt. Nem akartam megfejteni. Csak lassan, nagyon lassan olvastam. Sok mindent mesélt.
A versem
Volt egy hosszú beszélgetésem az AI-jal. Több alkalommal álltunk neki dalszövegeket elemezni. A párhuzamokat kutattuk bennük az utammal kapcsolatban.
A kávé hozott egy kérdést. Megkértem az AI-t, hogy írja meg a versemet.
Ithaka bennem
Elindultam,
pedig nem tudtam, hová.
Volt nálam néhány ruha,
egy laptop,
néhány félelem,
és egy élet,
amiről azt hittem,
hogy én vagyok.
Mentem.
Városokon át,
határokon át,
hegyeken, folyókon, tengereken.
Idegen ágyakban aludtam,
idegen nyelveken kértem enni,
idegen emberekkel ittam,
és néha úgy ébredtem,
hogy fogalmam sem volt,
mi lesz velem holnap.
Aztán mindig lett valami.
Egy út.
Egy ember.
Egy dal.
Egy hideg sör a hegytetőn.
Egy mosoly.
Egy mondat,
amit valaki talán csak úgy odavetett,
én pedig magammal vittem.
Sokáig azt hittem,
ez az utazás.
Hogy megyek.
Pedig érkeztem.
Lassan.
Olyan lassan,
hogy észre sem vettem.
Nem hagytam magam mögött senkit.
A fiú, aki voltam,
velem jött.
A férfi, aki félt,
velem jött.
Aki szeretett,
aki veszített,
aki tévedett,
aki megbántott másokat,
akit megbántottak,
aki kapaszkodott,
amikor már rég el kellett volna engednie —
mind velem jöttek.
Semmi nem halt meg.
Minden él.
Csak már nem mindegyikük
akarja megmondani,
merre menjek.
Nem égettem fel a hidakat.
Átjöttem rajtuk.
És amikor átértem,
nem gyújtottam fel őket magam mögött.
Néha még visszanézek.
Nem azért,
mert vissza akarok menni.
Hanem mert szeretem látni,
honnan érkeztem.
Egy év kellett hozzá.
Több ezer kilométer.
Repülők.
Buszok.
Motorok.
Vonatok.
Hajók.
És rengeteg gyaloglás.
Milyen különös.
Bejártam fél világot,
hogy megtaláljak valamit,
ami egyetlen lépést sem tett.
Végig ott volt.
Bennem.
Most már tudom,
hol van Ithaka.
Nincs rajta a térképen.
Nem kell hozzá vízum.
Nem kell repülőjegy.
És senki nem tud kiutasítani onnan.
Megérkeztem.
Nem lettem más ember.
Minden vagyok,
aki valaha voltam.
Csak már egyiküket sem
kell megtagadnom.
És holnap továbbindulok.
Nem azért,
hogy megtaláljam magam.
Nem azért,
hogy elmeneküljek valahonnan.
Nem is azért,
hogy egyszer majd
megérkezzek.
Hanem mert az országút
még mindig ott van a lábam alatt.
Fölöttem az ég.
Ithaka pedig
bennem.
A szimfónia
Amíg a kávét és a verset olvastam, egy dalt hallgattam.
Symphony X.
The Odyssey
A három költemény egy dolgot mesélt ma este.
Nagyon szeretem az életemet.
Megfogalmazódott bennem egy kívánság.
Bárcsak mindenkinek lenne ideje meghallgatni ezt a dalt.
Nem értem. Önmagáért. Hogy közben csak a naplementét nézze. Vagy a madarakat az égen. Vagy akármit, ami megfogja a kezét és elrepíti valahová, ahol az idő nem érdekes. Ahol a gondok egy kicsit lemaradnak.
24 perc.
Nem kevés idő.
Bárcsak mindenki megengedhetne magának ennyi időt.
Én ma megengedtem.
Meghallgattam ezt a szimfóniát, amíg a kávémat olvastam.
Kétszer.
Nagyon szeretem az életemet.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás