Már több meditációs alkalom van mögöttem, mint előttem. Tegnap előtt kihagytam az esti kántálást és ezzel együtt az esti meditációt is. Úgy gondoltam, hogy egyet kihagyok, aztán gyerünk tovább.
De tegnap is kimaradt. És ahogy érzem, kántálni többet nem akarok. Három este számomra bőven elég volt egy darabig. Talán örökre?
Viszont, ha ezt kihagyom, automatikusan kimarad az esti meditáció. Lehet, hogy ma csalni fogok. Viszem a paper tabletemet, beleteszem a kántáló könyvbe és olvasom a saját könyvem. Úgy is ezt tenném a szobában, kántáló könyvbe bújtatás nélkül.
Ez lesz. Minden tiszteletem ellenére a kántálás nem nekem való, az olvasás igen. A most olvasott könyvem a sztoicizmusról szól, Seneca munkája. Ez a tény talán bocsánatossá tesz a bűnömet.
Ezzel a döntéssel viszont már tudok számokat rajzolni. 13 meditációs alkalmon vagyok túl és még maximum 12-re van lehetőségem.
Már több meditációs alkalom van mögöttem, mint előttem.
Sétáló meditáció
Reggel az első meditálási forma a sétáló meditáció. Ez a nagyon lassú gyaloglás (ma 1,8 km, 52 perc) a lábizmokat 100%-ban igénybe veszi. A mezítlábas gyaloglásnak nem érzem a hatását, de úgy érzem, ez a lassú lépegetés a bokámat jobban igénybe veszi, mint a normál gyaloglás.
Én két dologra igyekszem fókuszálni a séta alatt, a légzésemre és a testtartásomra. Ezek jó fókuszpontok. Általában sokáig sikerül egyenesen tartani a hátamat. Aztán újra és újra. De nekem nem ez az alap testtartásom, így a sok egyenes tartástól már fáj a hátam.
Még szerencse, hogy a tüdőm nem fáj attól, hogy megfigyelem a légzésemet.
Ülő meditáció
Számomra ez ez igazi kihívás. Lótusz, kis lótusz, burmai, törökülés…
Nekem igazából még az is kényelmetlen, ami nem a számomra lehetetlen kategóriában van, mint például a lótusz ülés. Ezt teljesen felesleges lenne erőltetnem, orvos kellene a végén. Vagy pap.
Előre nyújtott lábakkal nem lehet ülni. Akkor pont a Buddha szobrok felé mutatna a lábam, ez pedig tilos. Nem mintha, így kinyújtott lábakkal kibírnám 40-45 percen keresztül…
Így az összegzés született meg bennem, hogy az ülő meditáció – most – számomra egy folyamatos küzdelem. Küzdelem a testem fájdalmai ellen a szellemi koncentráció érdekében. Egy 20 perces meditáció alatt nagyon sokszor kell újra és újra kezdenem a koncentrálást. Így válik most az ülő meditáció a gyakorlás nagyon komoly eszközévé.
Van egy másik lehetőség is. Ez a szék használata. Ezt az esti meditációk alatt használom. Kényelmesebb, mint nélküle, de a fájdalom este már ott van, a szék nem szünteti meg.
Fekvő meditáció
Ezt reggel és nap közben is végezzük. A másik kettő meditációs gyakorlat után.
A sok testi kín után ledőlni a hátunkra: gyönyörűség.
És bár sokan elalszanak közben – jó pár irányból hallani a hortyogást – ez a fajta meditáció sem a pihenésről szól. Itt is koncentrálni kell. Ráadásul sokkal keményebben, mint az ülő meditáció esetében, mert – tapasztalataim alapján – amint megszűnik a koncentráció, azonnal elalszom.
Vagyis, megvan a nagyon is komoly értelme, szerepe ennek a fajta gyakorlatnak is.
A koncentráció ébren tart. Nehéz, de nem lehetetlen feladat.
És komoly megelégedést okoz számomra, ha mások hortyogását hallom, nem a sajátomra ébredek.
A megelégedésem oka itt az, hogy győztem. Nem a többiek, hanem magam felett.
Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni
Összegezve ennek és a korábbi bejegyzéseknek a meditálással kapcsolatos gondolatait:
Itt nem a tudományokba ugrunk fejest, hanem a gyakorlatokba.
Pár nap alatt lehetünk azon meditáció gyakorlók, akik komoly gyakorlati tapasztalatokkal folytathatjuk a meditációs utunkat.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás