Megint egy könyvet kell elővennem.
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Amikor azon gondolkodtam, hogy miért is akartam erről a könyvről írni, egy a napokban olvasott klasszikus zen tanmese jutott az eszembe.
A mese is meg fogja mutatni, hogy mi volt a szándékom, és én is el fogom mondani.
Ha itt az írásom elején kellene válaszolnom, hogy miért hoztam el ezt a könyvet, akkor azt mondanám:
Mindenképpen olvasd el, könnyen meglehet, hogy utána te is azt fogod mondani, amit én.
Kívánom, hogy találd meg a gyönyörűséget ebben a történetben!
A kosár és a folyó
Egy öreg mester egy kolostorban élt a fiatal tanítványával. A tanítvány minden nap lelkiismeretesen olvasta a szent iratokat és a bölcs könyveket, de egy reggel elkeseredetten fordult a mesteréhez:
– Mester, hiába olvasom ezeket a könyveket, amint becsukom őket, szinte mindenre elfelejtek belőlük. Mi értelme így az olvasásnak, ha semmi nem marad meg a fejemben?
A mester nem felelt azonnal. Odanyújtott a fiúnak egy régi, maszatos szenes kosarat (vagy egyes változatokban egy szitát), és így szólt:
– Menj le a folyóhoz, meríts vele vizet, és hozd ide nekem!
A tanítvány csodálkozott, de engedelmeskedett. Merített a vízből, de mire visszaért a mesterhez, a kosár üres volt.
– Menj vissza, és próbáld meg gyorsabban! – sürgette a mester.
A fiú újra próbálta, futott, ahogy csak bírt, de a víz minden alkalommal kifolyt a ré résein. Végül kimerülten állt meg a mester előtt:
– Mester, ez lehetetlen! A kosárral nem lehet vizet hordani. Semmi nem maradt benne.
Az öreg bölcs ekkor a kosárra mutatott:
– Nézd meg jól a kosarat! Milyen volt, amikor elindultál, és milyen most?
A fiú ránézett, és elcsodálkozott. A kosár, amely korábban piszkos, kormos és poros volt, most tiszta volt és ragyogott.
– Látod? – mondta a mester. – Amikor olvasol, lehet, hogy az elméd olyan, mint ez a kosár: nem tudja megtartani az összes szót és mondatot. De minden alkalommal, amikor a könyv bölcsessége „átfolyik” rajtad, megtisztítja a lelkedet és az elmédet. Nem az a lényeg, hogy mi marad a kosárban, hanem az, hogy mivé válik a kosár a víz érintésétől.
A “Melyik könyv mondja meg, hogy ki vagyok?” című írásomban én voltam a tanítvány.
Most sem mesterként gondolom azt, hogy ezzel a könyvvel mindenképpen tisztább lett a kosaram.
Négy gondolat
A könyvből én négy gondolatot viszek magammal.
Ezeket szeretném megosztani veled. Kíváncsi lennék, te mit viszel el, miután elolvastad.
A lopás
Jó – mondta Baba, de szemében kételyt láttam. – Ide figyelj, bármit is tanít a molla, egy bűn létezik csak, egyetlenegy. Ez pedig a lopás. Bármilyen más bűn csak a lopás egy változata. Érted ezt?
– Nem, Baba dzsan – mondtam, reménytelenül kívánva, bárcsak érteném. Nem akartam megint csalódást okozni neki.
…
– Ha megölsz valakit, ellopsz egy életet – magyarázta Baba. – Ellopod a felesége jogát arra, hogy férje legyen, a gyerekeitől elrabolod az apjukat. Ha hazudsz, ellopod valakinek az igazsághoz való jogát. Ha csalsz, ellopod a becsületességhez való jogot. Érted már?
Bármilyen más bűn csak a lopás egy változata…
Ezen a könyv olvasásakor komolyan elgondolkodtam, mert felkaptam a fejemet erre a mondatra.
Ahogy olvastam, nem értettem, mit akar mondani a szereplő, de a magyarázat mindent világossá tett.
Vannak mondatok, amik nem magyaráznak, csak helyre tesznek bennünk valamit.
Ez is ilyen.
Nem hiszem, hogy minden bűn lopás lenne.
De szeretem ezt a gondolatot, mert egyszerűvé teszi azt, ami egyébként nyughatatlanul keringene a fejemben.
Ha innen nézek rá a világomra, akár minden tett mögött megjelenhet valami elvesztett dolog. Egy jog. Egy lehetőség. Egy kapcsolat. Egy igazság.
És ez már elég ahhoz, hogy másképp gondolkodjak róla. Ha meg tudom nevezni, mi veszett el, már máshogy nézek rá.
Valamit-valamiért.
Mindennek ára van.
Számomra működik a módszer.
Nem azért, mert ez az igazság. Hanem mert ez egy használható igazság.
Zendegi migzara
Zendegi migzara, ahogy az afgánok szeretik mondani: az élet megy tovább, nem törődik az elejével, a végével, kamjabbal, nakammal, válsággal, lelki megtisztulással, csak ballag előre, mint egy poros karaván.
Az élet megy tovább.
Nem érdekli, hogy kamjáb (sikeres) voltam-e vagy nakám (sikertelen). Nem számolja a sikereimet, és nem áll meg a kudarcaimnál sem.
Valahol felszabadító ez a közöny.
Azt jelenti, hogy nem kell megfelelni az életnek. Nem kell bizonyítani.
Csak menni vele. Mint azzal a bizonyos poros karavánnal, ami nem siet, nem késik, csak halad.
És a karavánban haladva talán rájövök, hogy nem az számít, mi történt velem.
Hanem az, hogy megyek -e tovább.
Jó érzés számomra, hogy én már ezzel a karavánnal haladok és megy az utam tovább.
Savanyú alma
– Nem baj. Tudok várni. Olyan, mint a savanyú alma.
– Savanyú alma?
– Egyszer, amikor nagyon kicsi voltam, felmásztam egy fára, és zöld, savanyú almát ettem róla. A hasam megnőtt, olyan kemény lett, mint egy dob, és nagyon fájt. Anya azt mondta, ha vártam volna, amíg megérik az alma, nem lettem volna rosszul. Azóta, ha valamit nagyon akarok, visszagondolok arra, amit anya mondott az almáról.
– Savanyú alma. Masallah, te vagy a legokosabb kisfiú, akivel életemben találkoztam, Szohráb dzsan!
Korábban azt mondtam volna, hogy bizonyos helyzetekben megéri várni.
Ma már egyszerűen csak azt mondom, nincs mire várni. Minden a maga idejében érkezik, függetlenül attól, hogy én várom -e, vagy sem.
Minden gyümölcs akkor érik meg, amikor annak ideje van. Megehetem hamarabb, de akkor éretlen, vagy hagyhatom még kicsit, akkor meg megrohad.
Ha a gyümölcs pont akkor érik, mikor éhes vagyok, és van bennem hajlandóság akkor enni belőle, akkor a részemmé válhat. Természetesen az ellenkező esetben is, de akkor gyomorfájás lesz az eredménye.
Csend
Tévedés lenne úgy fogalmazni, hogy Szohráb csendes volt. Csendesnek lenni békességet jelent. Nyugalmat. A csendesség az élet hangerejének lehalkítása.
Nem tudok mit hozzátenni.
Csak csendben maradni.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás