Több mint 10 hónappal ezelőtt indultam el.
Valamiért úgy alakult, hogy az utam egy-egy állomását egy-egy dal jelzi.
A térképen nincsenek hangjegyek.
Mégis vannak dallamok, amelyek pontosabban megmutatják, hol jártam, mint bármelyik koordináta.
Időutazás
Már korábban is írtam arról, hogy egy-egy dal vissza tud repíteni az időben.
Nem csak a kor jelenik meg ilyenkor bennem, hanem konkrét helyszínek, körülmények, évszakok stb.
Az elmúlt hónapok intenzív élmény cunamija mellett újra és újra megjelent ez a fajta időutazás.
Nemrég elkezdtem összeírni magamnak a főbb helyszíneket és melléjük azokat a zenéket, amelyek valamiért ott forogtak a legtöbbet a lejátszómon.
Mintha minden ország kapott volna egy saját soundtracket. Amikor meghallom az adott dalt, nem emlékezni kezdek, hanem visszaérkezem.
Nem akartam történetet írni a dalok köré. Ezúttal elég volt hagyni, hogy csak kísérjék az utat.
Egyszerűen csak egy kis összefoglaló, színes csemegeként.
És talán egyetlen felismerés:
Az ember azt hiszi, hogy helyeket gyűjt. Pedig valójában hangokat, illatokat és érzéseket gyűjt. Aztán egyszer megszólal egy dal… és hirtelen újra ott áll ugyanazon az utcán.
Koh Samui
Denpasar
Chiang Mai
Pai
Laos
Vietnám
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának

Linktree
Rövid bemutatkozás