Lehet, hogy valaki elátkozott?
Mi a fontos egy férfi életében?
Számtalan kérdés, ami színesebbé és izgalmasabbá teszi egy digitális nomád életét.
A szerencse
Egyszer már írtam “A szerencséről”. Érdekes szinkronicitás, hogy tegnap előtt beszéltem azzal a barátommal, akit ebben az írásban kilenc és fél hónappal ezelőtt idéztem. És ebben a beszélgetésben véletlenül felmerült ugyanaz a történet.
– Azt hiszem, csak szerencsém van – mondta ő.
– Egy nagy francot! A szerencse mellé kellettél te is! – válaszolták neki.
Én tegnap előtt is, meg az idézett írásban is azt vallottam, hogy én inkább az áldott szót használom a szerencsés helyett.
Akárminek hívjuk a dolgot, biztos, hogy benne vagyok. Tetőtől talpig.
Főleg igaz ez, ha hozzáteszem a saját felelősségemet a dolgokban.
Eszembe jutott egy történet.
Az elmúlt években sokszor meséltem önironikusan azt, hogy nagyon szerencsés embernek érzem magam. Csupán két dologgal nincs szerencsém. Az autókkal és a nőkkel.
Ezt az önironizálást akkor hagytam abba, mikor valaki visszakérdezett. “Te, egyébként nem ez a két legfontosabb dolog egy férfi életében?”
Amióta a saját felelőségemmel a saját életem útján sokkal jobban tisztában vagyok, még inkább nem mesélem ezt a történetet. Végül is, sem az autóim, sem a kapcsolataim nem maguktól mentek tönkre.
Maradjunk annyiban, hogy szerencsés vagyok. Vagy áldott. Majdnem minden területen.
De tegnap eszembe jutott a szavak ellentéte.
Szerencse.
Áldás.
Szerencsétlenség.
Átok
Amióta itt vagyok Ázsiában 5 darab fülhallgatót vásároltam.
Összefoglaltam egy táblázatban, hogy mikor, mennyiért, mit vettem és mi lett a sorsa.
A 4. tétel a paradoxon, mert ez még megvan. De ez egy olyan fül köré csavarható modell, ami nem jön be a napi használat során.
Szóval, az 5 eszközből hármat elhagytam, egyet tönkretettem, ami megmaradt meg nem tetszik.
Az átok tegnap taszított végleg a mélybe. A laptopomhoz – mindennap – használt kábeles fülhallgatóm zsinórja is elromlott.
Így aztán mi másra gondolhattam, mint hogy megfogant az átok.
Nem illik bele a képbe
Persze, látni kellett volna az arcomat, mikor a kávéház teraszán ülve a zsinórral bajlódtam. Röhögtem magamon, meg az egész helyzeten.
Mert rögtön eszembe jutott pár gondolat.
Mindenért fizetnem kell. Így aztán olcsó fülhallgatókat veszek. Nem azért, mert nem szeretem a zenét. Hanem mert szeretem az életet. Az pedig néha megtart magának egy-egy fülhallgatót.
Vagy mondhatnám akár ezt is: Van egy különös hobbim. Nem gyűjtöm a fülhallgatókat. Inkább szétosztom őket Ázsiában.
De ezzel sem kíméltem magam: Lassan ott tartok, hogy ha valaki talál egy fülhallgatót Laoszban, vagy Vietnámban, az jó eséllyel az enyém volt.
Nincs átok
Persze, hogy nincs átok.
Egyszerűen csak néha úgy hibázom, hogy annak fizikai nyoma is van. Digitális nomád vagyok, a legtöbb hibámat bitekben mérjük.
Meg aztán nincs is túl sok mindenem, amit elveszíthetnék.
Ha az élet csak ezt a havi 3.500 HUF adót kéri tőlem, akkor nem hogy szerencsétlen, inkább szerencsés vagyok. Ennyivel megúszni a dolgot, mi más lenne, mint áldás?
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás