Útban Kína felé – elhagyva “Ninh Binh” gyönyörű vidékét – egy teljes napot töltöttem el ismét Hanoiban.
Ide most kivételesen nagyon úri módon jutottam el.
Reggel 5:30-ra jött értem egy autó, ami elvitt Ninh Binh városába. Ott felültem egy kisbuszra, ami láthatóan csak az én érkezésemre várt, mert azonnal el is indultunk, ahogy letettem a fenekemet.
Én ezzel együtt el is aludtam. Hanoiban ébresztettek fel, ahol is átültem egy másik autóba. A sofőr megkérdezte, hogy hová vigyen. Ebből nem akartam nagy ügyet csinálni, így a város öreg negyedét mondtam neki. A számomra már ismerős öreg negyedet.
Aztán érkezés előtt kiderült, hogy ilyen öreg negyed valószínűleg több is van, mert megkérdezte, hogy melyikbe mennék. Ezek a nem várt keresztkérdések lassan már annyi súlyt sem helyeznek a vállamra, mint egy tegnapi sóhajtás. Megmutattam neki a térképen, azt, amit már ismertem.
Így 39 nap után visszatértem pontosan oda, ahonnan elhagytam Hanoit. Hanoi – Hai Phong Cat Ba – Ninh-Binh – Hanoi. Nagyon szép körút volt.
A Hanoiban eltöltött nap átlagosnak indult. Séta, kaja vadászat. majd kávéház, hogy dolgozni tudjak.
A kalandok a délutánnal érkeztek.
Mikor befejeztem a munkát, egy nagyot akartam még sétálni a városban.
Egy kis kávé és kézműves üzlet előtt elhaladva egy hölgy megkérdezte, hogy nem innék -e egy kávét nála. Nemet mondtam és mentem tovább. De öt lépés után meggondoltam a dolgot és leültem nála. A kérdésre, hogy milyen kávét kérek, azt válaszoltam, legyen meglepetés. Így megint sikerült egy finom kávét innom, aminek nem tudom a nevét.
Sőt, a hölgy nevét sem tudom, pedig majdnem egy órát beszélgettünk. Sajnos a neveket hamar elfelejtem, így volt ez egész életemben. (Lehet, hogy ezért van most már négy keresztnevem is? Az egyik biztosan eszembe fog jutni, amikor szükség lesz rá…)
Megvan a név! Hmong! Kaptam tőle egy kártyát, azon rajta van. Ha meglátogatnád az üzletet, kattints ide.
A hölggyel sikerült olyan dolgokról is beszélgetni, amik már régóta érdekelnek engem. Például, hogy hogyan gondolkodnak az ázsiai emberek rólunk nyugatiakról.
Az őszinte válaszok után azt mondta a beszélgetőpartnerem, hogy meglepően jól látom a helyzetet. Az ázsiai emberek többsége nem fogja a szememre vetni, ha nem megfelelően viselkedem. Mosolyogni fognak. De a véleményük megvan. Ezt nagyjából azóta tudom, mióta gyerekkoromban elolvastam James Clawel Shogun című könyvét. LOL.
Egy idő után csatlakozott hozzánk a hölgy lánya
A beszélgetés végén nem fizethettem ki a kávémat. Ragaszkodtam volna hozzá, hogy ez ne így legyen, de a nő hajthatatlan volt. Mielőtt betértem hozzá, vettem pár fánkocskát. A beszélgetés elején egyet nagy nehezen elfogadott tőlem és végig a kezében szorongatta. Azt mondta, nagyon szereti, még sem ette meg.
Nagyon érdekes és jó beszélgetés volt, hálás szívvel távoztam.
Egy hosszú séta után egy barátommal beszélgettem sokáig, így a napközbeni Starbucks után az estére tervezett előtt sokáig álltam és beszélgettem. Végül 21:30 körül be kellett mennem.
Útban a vasútra
Ideje volt taxit rendelnem, mert a vasútállomás, ahová a jegyem szólt fél óra autóútra volt az öreg negyedtől.
Ezzel rendeléssel csak a szokásos gond volt.
Bár a vonat jegyemen rajta volt az állomás neve, sőt azt is tudtam, hogy ez nem a fő vasútállomás, meg még azt is megnéztem a térképen, hogy hol van, taxit rendelni nem tudtam.
Mert, amikor beírtam az állomás nevét a taxi keresőbe, akkor három találatot dobott ki az oldal, és semmi kapaszkodom nem volt, hogy mit válasszak, mert nem volt elég információ a képernyőn.
A vonat időben indul, így nem engedhettem meg magamnak, hogy egy rossz választás miatt máshová vigyen a taxi, majd onnan még egyszer meg kelljen kísérelnem a megfelelő cím kiválasztását.
Szerencsére a srácok beszéltek angolul, így segítséget kértem. Megmutattam a jegyemet az egyik fiatalnak, és kértem, hogy segítsen taxit rendelni. Bizonyítékául annak, hogy nem feltétlenül én vagyok a béna a kérdésben, el kell mondjam, hogy neki is kb. 3 percig tartott, mire meg tudta rendelni a taxit nekem.
A saját telefonján rendelte meg. Rögtön ki akartam neki fizetni, de mondta, hogy majd kijön velem és elmondja a taxisnak, hogy készpénzzel fogok fizetni. Megköszöntem a segítségét és megkérdeztem, merre van a mosdó.
Elindultam a helység felé az emeletre. De csak 3-4 lépcsőfokot küzdöttem le, mikor utánam szökkent az egyik pultos lány. Megkérdezte, hogy rendeltem -e már. Mondtam, hogy nem, magamban meg hozzátettem, hogy nem is akarok, hiszen perceken belül itt lesz a taxi. Sajnálom – mondta – ha nem rendeltél, nem használhatod a WC-t.
Mint írtam, sokáig álltam kint az utcán és végig pisilnem kellett volna. Úgyhogy erre az új információra nem számítva azt mondtam neki, hogy az baj, mert akkor megeshet, hogy itt a lépcsőn fog megtörténni a spontán megkönnyebülés. Nem nevetett. Mondjuk, én sem. Megkérdeztem tőle, hogy ez most komoly -e. Elmondtam neki, hogy a fél napomat egy másik Starbucksban töltöttem, talán nem lenne olyan nagy gond, ha… De, az lenne. Ez volt az álláspontja és otthagyott.
Mérges lettem.
De ez az érzés már régóta nem talált meg, így rögtön rá irányítottam a figyelmemet. Nagyon gyorsan végig gondoltam pár dolgot.
Egyrészt arrogáns voltam, hagytam, hogy elragadjon az érzelem. Ehhez jogom van, de szükségem nincsen rá. Másrészt a lánynak igaza volt. Nem olyan egyedi eset, hogy a fizető vendégeknek ingyenes a mosdó használata, a többieknek meg fizetni kell érte. Itt ilyen opció nem került szóba. Harmadrészt, ha kibírtam több mint egy órát, akkor ki fogom még bírni 30 percet, nem lesz probléma a taxiban.
Végül pedig őszinte hálát éreztem. Én magam mondom hosszabb ideje, hogy az út során semmi nincs ingyen. Mindenért fizetni kell. Ezt ebben a szituációban elfelejtettem. A lány egy ismétlő oktatással egyszerűen csak emlékeztetett erre.
Úgyhogy, 5 másodperccel az után, hogy otthagyott, utána mentem. A szívemre tettem a kezemet, meghajoltam és azt mondtam neki, “köszönöm szépen!” Magamban hozzátettem, hogy a tanítást.
Egy percen belül megjött a taxis, aki mikor meghallotta, hogy én leszek az utas, mondta, hogy indulás előtt mutassam meg neki a pénzt.
Ez most vagy azt jelenti, hogy már nagyon szakadtan nézek ki és nem nézi ki belőlem, hogy ki tudom fizetni a számlát. Vagy azt, hogy sok rossz tapasztalata van már.
Nemcsak megmutattam neki, hanem előre ki is fizettem a fuvart.
Bennem megvolt a bizalom.
A vasúton
Mikor megérkeztünk, egy kicsit megingott a bizalmam.
A taxi ugyanis bekanyarodott egy udvarra, ahol rengeteg teherkonténeren, és egy bezárt és sötét épületen kívül semmi más nem volt.
Legfőképpen pályaudvar, meg sínek nem voltak.
Szerencsére kiderült, hogy nem olyan messze ott van a pályaudvar. Igaz ugyan, hogy egy olyan kapu mögé rejtették, hogy inkább garázsnak néztem volna a helyet, mint pályaudvarnak.
Volt még 1+ órám a vonat érkezéséig, gondoltam, leülök a peronon.
Ahogy kimentem, egy egyenruhás vasúti alkalmazott hölgy nagyon lelkesen integetett, hogy menjek vele. Azt hittem, jegyet akar eladni nekem. De csak betessékelt a váróterembe, hogy üljek le.
Hát, leültem.
22:45-kor azért megkérdeztem, hogy mikor jön a vonat. 22:58-ra volt kiírva egyébként. Azt mondta, hogy 22:55 és 22:58 között fog érkezni. Ettől a precizitástól egy pillanatra azt gondoltam, hogy Japánban vagyok.
Mondtam neki, hogy akkor én most már kimennék a peronra. Előzékenyen mutatta az ajtót. Amit nem tudtam kinyitni.
Mert kívülről le volt lakatolva. De, – gondolom – hogy ne érezzem úgy, hogy szórakozik velem, gyorsan kívülről megkerülte az épületet és kinyitotta az ajtót. Mikor ki akartam menni, azt mondta, hogy mivel még nincs itt a vonat, pihentessem továbbra is bent a lábaimat. Szó szerint ezt írta a Google Translate. LOL.
Megjött a vonat. Intett, hogy kövessem őt és a kollégáját. Ketten fogadták a vonatot. Nekem meg vagy ötször odaintett, hogy maradjak az épület mellett. Eszembe se jusson a mozgó vonat közelébe mennem.
Így mikor megállt a vonat, azonnal futólépésre vezényeltek, s ahogy felszálltam, már indult is a szerelvény.
Lehet, hogy ez a tempó a titka a pontos járatoknak.
A vonaton
A vonaton már két kalauz várt.
Az egyikük kezében már bekészített angol üzenet várt: “Ha megékezünk, légy szíves ne rendelj magadnak taxit, majd én rendelek neked Sapába egy barátomtól.”
Ez vörös zászló nálam. Semmi nem indokolja, hogy egy túlárazott taxit vegyek meg egy olyan környezetben, ahol nem vagyok tisztában az árakkal. Sokkal korábbi elhatározásom, hogy csak alkalmazáson keresztül veszek ilyen szolgáltatást, ha tehetem.
Nem volt kedvem neki magyarázkodni, így egyszerűen csak mondtam neki, hogy nem Sapába megyek, hanem Kínába.
Ekkor máris jött a következő üzleti ajánlata. Akarok -e egyedül lenni a fülkében. Négyszemélyes hálókabinokkal közlekedik a vonat, én egy alsó ágyat vettem meg egy fülkében, tudva azt, hogy ott még három emberre számíthatok.
A korábbi elhatározásomat nem ingatta meg ez az ajánlat. Bár összeget nem mondott, amit ezért a zsebébe kívánt volna tőlem, de ez nem is lényeges, mert egyetlen forintot sem adtam volna egy privát fülkéért.
Mondtam neki, hogy van jegyem és azt az ágyat akarom, amit már kifizettem semmi mást.
Szerintem még akartak valamit, mert ketten kísértek el a fülkéig. Egy olyan szűk folyosó volt a kocsiban, hogy a hátizsákom elakadt és megfordulni is alig tudtam.
A fülkébe benyitva egy nagyon békés látvány fogadott.
Az egyik alsó ágyon két kislány aludt egymáshoz bújva, a kis szemfedőjükkel az arcukon. A másik alsó ágyon meg két nő heverészett alvós ruhában.
Az első meglepetésemben mondtam, hogy én alsó ágyra vettem jegyet. De abban a pillanatban rá is jöttem, hogy teljesen mindegy ez. Hiszen sem a gyerekeket nem akarom felkelteni, sem azt nem kívánnám a két nőtől, hogy aludjanak fent, míg a gyerekek lent lesznek.
Úgyhogy mondtam is rögtön, hogy rendben van a helyzet. De a kalauz elkezdett nagyon csúnyán beszélni a két nővel. Sejtem, mit mondott nekik. Még háromszor kellett elmondanom, hogy rendben van a dolog.
A végén még végig álltunk egy 15-20 másodperces kínos csendet. Gondolom, a kalauz még megpróbálta kitalálni, hogy hogyan lesz belőlem ma külön bevétel, de végül otthagyott minket.
Felmásztam a felső ágyra.
Kicsi. Kemény. Konnektor nem volt, így úgy döntöttem, hogy azonnal lefekszem. Levettem a pólómat és már el is terültem.
Jó tett helyébe jót várj!
Az egyik nő mosolyogva odaállt elém. “You” mondta és rámutatott a másik emeleti ágyon lévő takaróra.
A mai nap összes tanítását szerettem.
Gyorsan és békében aludtam el.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás