fi_233_biztositas_insurance

233. | A biztosítások csapdájában

Összegzés

Ez az én történetem és az én értelmezésem.

Kicsit olyan érzésem volt, mint az “Üdvözöllek régi barátom, konfliktus!” című bejegyzés írásakor.

Pár nappal ezelőtt valakivel beszélgettünk a biztosításokról. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy az a biztosítás, amit tavaly augusztusban megkötöttem Magyarországon, valószínűleg nem jó.

Utána néztem az apró betűknek.

Atlasz Privileg éves bérlet, Világ 2 csomag

Az “Elmaradt bejegyzés: Az utolsó praktikus lépések” című bejegyzésben megírtam, hogy miért és hogyan ezt a csomagot vettem meg.

Ez egy olyan egy éves világ utazó, atlasz kerülő biztosítási csomag, ami a 31 napos külföldi tartózkodás után érvényét veszti. Másképpen fogalmazva 31 naponként haza kellett volna jönnöm, hogy érvényes maradjon a biztosítási viszonyom. Még másképpen fogalmazva, tavaly szeptember óta biztosítás nélkül lélegzem be Ázsia levegőjét.

Ha ezt szándékosan választom, akkor én is hülyének nevezném magam. Így, hogy ez egy nem tervezett malőr lett, egy újabb leckét vélek felfedezni a történetben.

Ez a sztori a felelősségvállalásról és a felelősség nem vállalásáról szól.

Az első levél

Írtam tehát egy levelet a hölgynek, akivel ezt a biztosítást kötöttem.

Ez a levél őszinte volt, ezért nem küldtem el. A történet érthetősége miatt mutatom csak meg:

Szia Appolónia!

A tavaly augusztusban veled kötött biztosítás miatt kereslek.
Csalódott vagyok!

Most hívta fel rá valaki a figyelmemet, hogy nézzek utána egy dolognak, mert problémáim lesznek és sajnos igaza lett.
Amikor bemutattam neked a terveimet, elmondtam neked, hogy folyamatosan külföldön fogok élni legalább egy évig.
Most olvasom az Atlasz Utasbiztosítási Szabályzat 250625.pdf 2.4.2. Kockázatviselési időszak pontjában:
Éves Bérlet esetén a Biztosító kockázatviselése nem terjed ki:a. bármely 31 napnál hosszabb időtartamú Utazásra;

Azaz, nekem tavaly szeptember vége óta nincsen biztosítási fedezetem, és csak a vak szerencsének köszönhetem, hogy ebből nem lett károm, mert eddig nem volt szükségem a használatára.
Összefoglalva úgy néz ki ez a történet, hogy 104.900 Ft-ot fizettem ki egy 31 napig érvényes biztosításra.
Az én felelősségem, hogy nem olvastam el a 47 oldalas szabályzatot, mielőtt aláírtam a szerződést. Ez alól az sem ment fel, hogy bíztam benned. Úgy gondolom, a te felelősséged pedig az, hogy nem megfelelő terméket adtál el nekem.

Várom válaszodat a fentiekkel kapcsolatban!
Üdv:
István

A második levél

Az udvariasabb verziót küldtem el, természetesen:

Szia Appolónia!

A tavaly augusztusban általad közvetített Atlasz Privileg Éves Bérlet biztosítással kapcsolatban kereslek.

Amikor megkötöttük a szerződést, részletesen ismertettem veled a terveimet, és elmondtam, hogy legalább egy éven keresztül folyamatosan külföldön fogok tartózkodni.

Most a Biztosítási Szabályzat 2.4.2. pontját átolvasva szembesültem azzal, hogy:

„Éves Bérlet esetén a Biztosító kockázatviselése nem terjed ki bármely 31 napnál hosszabb időtartamú Utazásra.”

Ez alapján az én folyamatos, 31 napot meghaladó külföldi tartózkodásom mellett a biztosítás érdemben nem nyújtott fedezetet.

Szeretném megérteni, hogy a körülményeim ismeretében miért ez a termék került ajánlásra, illetve milyen megoldást látsz a helyzet rendezésére.

Számomra ez azért különösen kellemetlen, mert a biztosítást jóhiszeműen, az előzetesen egyeztetett élethelyzetemre kötöttem meg.

Várom válaszodat.

Üdv,
István

Megmondom őszintén, nem számítottam a következő válaszra:

Elképzelt válasz

Szia István!

Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél!

Azt hiszem, késő, hogy utólag olvastad el a tájékoztatót, belátom, 47 oldal elég sok. Én viszont sajnos olyan terméket kínáltam neked, ami az ismertetett céljaidnak nem volt megfelelő.

Azt javaslom, hogy nézzük meg, mennyibe kerül egy 30 napos biztosítás. Ezt az összeget vonjuk le az általad fizetett összegből és a közös felelősség-megosztás alapján ennek a 80%-át visszautalom neked.

A valóság

Már a Szia István! megszólítás helyett megjelenő Kedves István-ból azonnal láttam, hogy olyan válasz érkezett, amire számítottam:

Kedves István,

A személyes ajánlatkéréskor 2 lehetőséget ajánlatottam, az egyik a napi árazás (ennek a díja magasabb, mint a bérlet), a másik az éves bérlet, ekkor a termékismertető füzetet átadtam, elvitted és Te ennek ismeretében kötötted meg a biztosítást. A termékismertető füzet átadása és a biztosításkötés között hosszabb idő, több nap eltelt, nem azonnal döntöttél, hogy melyik biztosítást szeretnéd kérni.
A biztosításkötéssel egy időben elfogadtad, hogy megismerted a biztosítási feltételeket.

A hála

Igyekszem mindenben a jót látni. Ez mindig is könnyen ment. Na jó, voltak rohadtul kemény éveim.

A hála szemüvege sokat segít nekem. Ha ilyen helyzetben vagyok, manapság már automatikusan az az első gondolatam, hogy mi a tanítás.

Hálás vagyok ezért a válaszért, hogy újra beigazolta, hogy egyes emberek esetében milyen gyorsan tud eltűnni a közös felelősség gondolata, ha volt egyáltalán valaha. Jó újra látni a mindenben te vagy a hibás mentalitást.

És hálás vagyok, hogy egy dolgot biztosan eldöntöttem.

Ha lehet – a saját tapasztalataim alapján – magyar biztosító irodában soha többet nem veszek semmit.

És azzal sem fogom többet az időmet pazarolni, hogy a komáromi TRAVEL-KOM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél látogatást tegyek.

Ja, és ezt a történetet nem akarom feltétlenül Magyarország nyakába akasztani. Hasonló kiváló üzletemberekkel még biztosan lesz dolgom az életben.

Már várom, hogy ők mit tanítanak majd nekem.

Meghívsz egy kávéra?

Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.

Kávé S:o)mának

Iratkozz fel

Minden új bejegyzésról kapsz egy emailt!

Nem spamelek! Olvasd el az adatvédelmi irányelveket bővebb információkért!

Steve

Ki vagyok én? Kit olvasol? Kit támogatsz?

S:o)ma

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *