Valami megváltozott. Nem érdekes, hogy mikor, mitől vagy miért. Azóta nem arcokat látok. Történeteket. Embereket.
312. | Hogyan döntök egy 1.800 kilométeres út előtt?
A szabadságnak is van ára. Néha pénzben mérjük, néha kockázatban. Néha pedig rájövünk, hogy a legjobb döntés nem mindig a legizgalmasabb.
311. | Huế
Az első nap Hue városában. Máris megfejtettem egy hónapok óta velem utazó rejtélyt. A többit majd ez a város meséli el.
310. | A Rục Mòn barlang – Fell but don’t die
Nem a barlang a fontos. Azt hittem, hogy a barlang sötétjében kimondott szavak a kincs. De azok csak elvezettek oda, ami igazán számított.
309. | Phong Nha
Vacsora a testnek és a léleknek. Jóllakottan könnyű volt felismernem, hogy minden település ugyanarról szól. Az emberekről.
308. | Átok vagy adó?
Nem azért veszek olcsó fülhallgatót, mert nem szeretem a zenét. Hanem mert szeretem az életet. Az pedig néha megtart magának egy-egy fülhallgatót.
307. | Soha többé nem hagyom cserben magam
Szerelem első hallásra. Mennyi idő kell egy összeomlás után? Gondolatok egy vietnámi kávézó teraszán.
306. | Ez már tervnek hangzik
Tudom, mit akarok. Most éppen tervnek hívják. Egy kicsit konkrétabb lett az út. Ezt is szeretem. Ahogy a tervszerűtlenséget is.
305. | Ninh-Binh. Hová máshová?
A nem túl taktikusan megtervezett útvonal, egy mély barlang és a gyenge motorok tették izgalmassá az utolsó napunkat. A történet azonban nem ott ért véget, ahol én befejeztem.
304. | Motoros meditáció. Esőben.
Hétköznapi egyszerűség. Egy börtön nyomasztó súlya. Egy este egy vietnámi családdal. Durian desszert. Minden ugyanarról szólt.