Ma álmodtam. Nem reggel.
Mikor felébredtem három dolog várt.
Egy felismerés, egy üzenet és egy kérdés.
Egy csoda nap
A reggeli itt Ninh Binhben 9:30-ig áll rendelkezésre.
Mivel ma éjszaka is sokáig dolgoztam az ágyamban, a szokásos időben 8:45-kor keltem. Megettem a bőséges reggelit és készen álltam dolgozni. Hoztam egy kávét az ágyamba.
Mielőtt kinyitottam volna a laptopomat, elkapott a fáradtság érzése. Gondoltam, hogy alszom még egy kicsit. Az ilyen esetekben nem használok ébresztő órát. Általában pontosan 15 perc után felébredek.
Ezzel a tudattal dőltem le aludni 9:15 körül.
Majd simán fel is ébredetem 13:00-kor.
Úgy látszik, kicsit fáradt voltam és a testem tudta, mire van szükségem.
Egy álommal ébredtem fel. Nem azt mondom, hogy miatta, sem azt, hogy közben. Pontosan éreztem, hogy miért ébredek fel.
Londonban
Ebben az álomban Európában voltam, egészen pontosan egy kicsit az átszínezett Londonban.
A történet eleje most nem érdekes, de furcsa módon az is pontosan megvolt bennem.
Az izgalmas rész ott kezdődött, mikor egy adott okból elkezdtem futni. London zsúfolt utcán szaladtam. Elfordítottam a fejem és az egyik kirakatban megláttam magamat. Az arcom vidám volt, rajta mosoly, ahogy én is szeretem. Ahogy a legtöbben ismernek engem.
Tetszett a látvány. Láttam az energiát az életet a kirakatban. Egy olyan férfi mosolygott vissza rám, aki szereti magát.
Éreztem azt is, hogy rengeteg ember szomorú körülöttem. Észre sem vettek, mindenki el volt foglalva a saját rossz kedvével. Éreztem magamban az együttérzést és azt, hogy jó lenne nekik energiát adnom, de ez így lehetetlen.
Az egyik sarkon befordulva megjelent előttem a Tower Bridge. A valóságtól eltérően nem síkban volt volt a folyó felett, hanem 45 fokban emelkedett felfelé. Volt szerencsém ezen a hídon sétálni a lányaimmal. Így az álmomban megjelent a gondolat, hogy ez a híd nem emelkedik, de ezzel nem törődve elkezdtem rajta felfelé futni.
Kerékpárosok között futottam. Egy szembe jövő kerékpár miatt meg is kellett állnom. De azonnal folytattam a futást. Sorra előztem meg mindenkit. Sőt, az emelkedő nem lassított le. Egyre gyorsabban szaladtam. Nagyon sok erőt éreztem magamban.
Az álomban bármi lehetséges. Így a híd tetejére érve megláttam egy klasszikus XVIII. századi londoni áruházat. A hídról simán beugrottam a legfelső emeletén nyitva lévő egyik ablakon.
Innen le akartam menni a menni a földszintre. A pillanat varázsának engedve megragadtam egy nagy bevásárló kosarat. Nem a kerekes fajtát, hanem egy közönséges kosarat. Két kézzel öleltem át a polcon lévő árukat és egy mozdulattal tele pakoltam a kosarat mindenféle kis csomagokkal.
Ezután a lépcsőházhoz szaladtam. A kosarat ledobtam a földre, beleugrottam, és ülve elkezdtem lefelé szörfözni a kosárban. Egymás után vettem be a lépcsőfordulókat. Hihetetlen ügyességgel kerültem el az embereket, néha a falon fordulva rá a következő lépcsőre. A tempó észveszejtő volt, a könnyedség végig mosolyt tartott az arcomon. Nagyon élveztem ezt az ipari szörfözést.
Végül a kosár pontosan a kassza előtt állt meg. Kipattantam a kosárból és készen álltam a fizetésre.
A pénztáros hölgy elkezdte a termékek számolását. Csak élelmiszer volt a kosárban. Ezzel együtt magyarázta is, hogy mit vettem. Mindenféle olyan dolgok voltak, amiről még életemben nem hallottam. Olyanokra emlékszem, hogy “alma mag granulátum kivonat”, meg “béka lencse dzsúz”.
Egy darabig hallgattam, hogy miket vettem, aztán mondtam neki, hogy nem kell folytatni. Fogalmam sincs miről beszél.
Ekkor megkérdezte, hogy miért veszem meg ezeket, ha azt sem tudom, mik ezek.
Azt válaszoltam neki, hogy “szeretem ezt a játékot”. Vásárolok mindenféle véletlen dolgokat, aztán azt eszem a következő hetekben. Nem érdekel, hogy mik ezek. Jó lesz, kérem, folytassa.
A hölgy azt mondta, nagyon boldognak lát. Nagyon boldog vagyok, erősítettem meg. Nem téved.
Ekkor azt kérdezte, hogy nem akarom megtanítani az embereknek, hogyan kell boldognak lenni? Mit jelent a boldogság?
Azt feleltem neki, hogy történetesen éppen erről írok könyvet, majd egyszer elkészül, de tanítani nem akarok. Érdeklődött erről, így elkezdtem neki mesélni, hogy digitális nomád vagyok és …
Itt jött az a pont, ami megzavart. Mert még az álmomban is tudtam, hogy 10 hónapja élem ezt az életformát, de ott gondolkoznom kellett, hogy miért akarok 2 évet mondani.
Ekkor rájöttem, hogy az álmom a jövőben játszódik és pontosan éreztem azt a kognitív zavart, ami miatt aztán ezen a ponton fel is ébredtem.
De ez a londoni történet azonnal életben maradt. Pontosan ismerem az agy álmokkal kapcsolatos működését. Tudtam, hogy ha nem írom le ezt az álmot, akkor el fog veszni. Ez egyszerű biokémia. Számtalanszor átéltem már azt az érzést, hogy “ezt nem írom le, úgy sem felejtem el.” Aztán persze elfelejtettem.
Ennél az álomnál tudtam, hogy nem ez fog történni. Most 3 órával később is minden részletét tisztán látom, nem kellett erőlködnöm, hogy leírjam.
Két üzenet
Ébredés után a telefonomért nyúltam.
Az egyik egy kérdés volt Thaiföldről: “Milyen a mai napod?”
Erre azonnal válaszoltam az első szóval, ami eszembe jutott: “Ez a nap egy csoda.”
A másik üzenet egy videó volt a tegnap érkezett belorusz barátomtól.
Egy videót küldött.
A videó címe szíven ütött: Boldogság.
Azonnal megnéztem.
Egy álom. Egy szó. Egy videó.
Ha van kedved és négy perced, nézd meg te is, te melyiket érzed a legérdekesebbnek? Az álmot, a videót, az ébredést vagy a szinkronicitást?
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás