Kampotban éreztem – vagy vettem észre – először, hogy nem kell sokat mászkálnom egy helyen, hogy érezzem a város hangulatát.
Egyszerűen csak ott volt.
Vendégségben
Kicsit úgy éltem itt egy hétig, mint aki vendégségbe érkezett.
A barátom intézte a szállást, nekem csak be kellett feküdnöm az ágyamba. Mindenhová elvitt a motorján, naponta többször is.
Megmutatta a boltot, ahol érdemes apróságokat venni. Vagy a pékséget, ahol nagyon finom a kenyér. A kedvenc éttermeit. A nagyon jó hangulatot árasztó éjszakai piacot. Néhány jó helyet, ahol finom és olcsó a sör.
Mindent közösen fizettünk, és együtt döntöttünk mindenről. De én általában elfogadtam, amit javasolt. Osztoztunk azon, amit vettünk.
Két napig együtt csinosítottuk a hajóját. És minden este vacsora után leültünk egy helyre mogyorót enni és sörözni. Órákig beszélgettünk. Vasárnap pedig egyszerre mondtuk, hogy nagyon jó hetet töltöttünk együtt. Hétfőn eljött a búcsú ideje, de szerintem mindketten biztosak vagyunk benne, hogy még találkozunk.
Kampot utcái
A város egy merőleges utcák halmaza egy hatalmas folyó két partján. Megismertem a kikötői részt, ami szegényebb és szerényebb, és láttam a turistáknak készült belvárost is.
Főleg motor hátáról ismertem meg az utcácskákat, így a héten kimaradtak a szokásos sétáim. Egyáltalán nem bántam.
Szombaton azért sétáltam egy nagyot. Így azért volt alkalmam a szokásos módon is ismerkedni a várossal. Most már jobban látom, mitől más Kambodzsa, mint mondjuk Vietnám. Legalábbis az ország ezen a felén. Meglepően tiszták és rendezettek az utcák. Az emberek itt is megjelennek az utcákon, de más a hangulata az estéknek. Nagyobb csoportokban jönnek össze és aktívabbnak tűnnek. Nem igazán tudom megfogalmazni. Ahogy a bevezetőben írtam, csak érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyszerűen más a hangulat.
A szombati sétám célja egy segélyszervezet felkeresése volt. Arra kerestek embert, hogy a helyiekkel beszélgessen másfél órát angolul. Egy nagyon jól kialakított szervezetet ismertem meg, főleg az oktatás területén igyekeznek segíteni. Nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Mikor felkerestem őket, nem volt senki, akivel tudtam volna beszélni. Nem voltam csalódott. Megpróbáltam. Lesz máshol, másokkal alkalmam, hogy segítsek kicsit. Én is kíváncsi voltam, vártam a helyiekkel a beszélgetést. Másképpen kaptam meg.
Készítettem jó pár Boldogság Interjút a városban. Többek között egy helyi sráccal is. Ő sokat mesélt a helyi életről. Meg arról, hogy az ország más részein azért nem ilyen hangulatú az élet. Kicsit felidéződtek bennem az indonéziai és laoszi élményeim. A turistahelyektől távolabb mindig másabb az élet, ebben egyetértettünk.
Egy izgalmas buszozás
Hétfőn korán indult a buszom. Egy 2,5 órás útra készültem. 5 óra lett belőle. Készítettem egy mini képsorozatot. Az elsőn a sofőr a nyitott motorháztető alatt nézi a motort. A másodikon alatta fekszik, onnan leskelődik. A harmadik képen meg a leszerelt kerék felett törik ketten a fejüket.
Lerobbant a busz. 3 utas fizetett egy taxit és elmentek. Én úgy döntöttem, hogy van időm megvárni a felmentő sereg megérkezését. Kipróbáltam azt, hogy milyen egy busz körül gyalogolni 3 kilométert. Érdekes volt.
Sihanoukville városába készültem. Ma – kedden – itt vagyok már.
Ez a város is gyönyörű. És a tenger partján van. Az elmúlt két napban is értek már különleges élmények.
És az az érzésem, hogy még várnak rám szép dolgok a következő napokban is.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás