A mai napi gyaloglást megint menet közben terveztem megörökíteni.
Így előre semmit nem tudok mondani. Legfeljebb a terveket mesélhetném el.
A tények biztosan mások lesznek.
Motorra fel
2-ig beszélgettünk a szobatársammal. 4 óra alvást terveztem a hosszú gyaloglós nap előtt.
Ez volt az első terv, ami nem sikerült. A túrák előtti napokon nehezebben alszom el. Lassan be kell vallanom magamnak, hogy mindig izgatottan várom ezeket a napokat.
Fél órával később aludtam el, és fél órával az ébresztő hangja előtt ébredtem. Így egy meleg zuhany után 6 órakor már az utcán voltam.
Motoros taxit hívtam. Egy szigetre készültem menni. 30-40 perc az út oda. Ezt a fajta fuvart azt hiszem, nem szeretik a sofőrök. Az első lemondta a fuvart. A második azt mondta, defektet kapott. A harmadik elvitt. Akár azt is mondhatnánk, hogy a második terv sem úgy alakult, ahogy elképzelhettem volna.
Azt már tegnap is megfigyeltem a városban, hogy helyenként nagyon fúj a szél. Nagyon. Most a saját bőrömön is érezhettem ezt. Párszor komolyan úgy éreztem, hogy keményen dolgozik a sofőr, hogy ne boruljunk fel.
Lassan elhagytuk a várost. Megláttam azokat a területeket, ahol a tenger körbefollya a házakat. Gyönyörű volt a látvány a reggeli fényben. A tenger, utak, házak és hajók kavalkádja a szemem előtt.
Ahogy közeledtünk a cél felé egyre több lett a homokdűne. Ez egy másik fajta élmény. Eszembe jutott, hogy a múlt héten olvastam egy érdekes cikket a sivatagokról. Most meg úgy érezhettem magam, mintha az egyikben utaznék.
Aztán megéreztem a tenger semmihez nem hasonlítható illatát. Ekkor már nem a homok miatt csuktam be a szemem. Nagyokat kortyoltam a levegőből.
A szél és a homok együtt érdekes élmény. Párszor érezhettem, hogy marja a lábamat a homok. A szememet párszor be kellett csuknom. Az álmoskönyv szerint nem jó élmény metsző homokvihar közben nézelődni. Persze homokviharról szó sem volt, de mégis…
Egy kávé és hajrá!
Megérkeztem az induló pontra. Leültem az első kisboltba. Pontosabban leültettek. Imádom, hogy semmit nem kellett mondanom. „Kávé?” szólt a kérdés. „Ülj le!” Még a széket sem kellett kiválasztanom.
Megkaptam a kávét, amit szintén ki sem kellett választanom. És pont olyan lett, amilyet nem is terveztem.
Az első rész megírásának és a kávénak a végére érve nem marad más, mint elindulni a mai túrámra.
Eo Gió
Az Eo Gió (vietnámiul: Eo Gió Quy Nhơn) egy látványos tengerparti sziklaöböl és kilátóhely.
A neve nagyjából azt jelenti, hogy „a szél szorosa” / „szeles átjáró” (eo = szoros, keskeny átjáró; gió = szél). A hely egy patkó alakú, sziklás öböl, ahol a hegyoldalak közé befúj a tengeri szél.
Igen. Itt aztán fújt a szél rendesen. Az indulásnál le kellett cserélnem a sapkámat fejkendőre, mert majdnem letépte a szél a fejemről.
A kiépített út nem túl hosszú. Így több időt töltöttem a part hatalmas szikláin, mint a hivatalos úton.
Tenger és sziklák. Minden hatalmas körülöttem. A csend… Nos azt nem mondhatnám, hogy csendes. A szél hangos. Én meg amúgy is zenét hallgatok. De a lelkemben csend van.
Kifelé menet észrevettem egy rejtett ösvényt. Felfelé vezetett. Ezek a kis utak számomra mindig meghívót rejtenek.
Úgyhogy most itt ülök egy hatalmas domb tetején. Élvezem a 360 fokos panorámát. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a minden irányba végtelen világot bámulom.
A hátam mögött egy város makettje. Balra egy halászhajókkal zsúfolt kikötő. Előttem pedig a végtelen kékség. A tenger fenekétől az ég tetejéig minden kék.
Ezen a helyen tényleg a szél az úr. Órákig tudnám meg ezt nézni.
De menni akarok. Tudod, a tervek… Sokat akarok még ma gyalogolni.
Nhơn Lý halászfalu
Elsétáltam a közeli faluba.
Egy piac mellett vitt el az utam, ahol megreggeliztem. Valami palacsintaféle ételt ettem, amibe pirított zöldségeket tesznek. És egy rakás zöld levelet adnak mellé. Nagyon szeretem, hogy ma már bőven elég ennyi étel reggelire. Itt a két palacsinta akkora, mint Európában egy darab. Vizet adnak minden étteremben ingyen. Ez a reggeli úgy érzem egészséges volt. 10.000 VND ( 125 HUF, 0,4 USD) volt az ára. Ja, mellesleg nagyon finom volt.
Lementem a tengerpartra amit a magaslatról láttam. Közelről éreztem és élveztem a tengert. Nézegettem a hajókat. És a szelet, ahogy a homokot repteti. Mindenhol éreztem a bőrömön a csiklandozását.
Leültem írni pár sort és megyek tovább.
Még nincs kilenc óra, de a gyomrom tele. És a szemem is sokat „evett” már.
Ky Co Beach
Kb. 6 kilométer választott el ettől a feltételezhetően gyönyörű helytől.
Az út hamarosan egy meredek és magas domb felé kanyarodott.
Természetesen azonnal ott termett egy motoros ember. Kérdezte, hogy elvigyen -e. Mondtam, hogy nem. Villámokat szórt a szeme. Bele volt írva a kérdés, hogy „te hülye vagy bazdmeg?”
Felnéztem a dombra. A telefonom azt mutatta, hogy 32 fok van. 37 fok hőérzettel és 64% páratartalommal. Egy kicsit egyet értettem a motoros emberrel.
De semmiért nem adnám azt, hogy most gyalogolhatok.
Nincs terv. De tudom mi vár rám.
Az úton átrohanó gyík, ahogy a lábait emelgeti. A szembeszélben a fejem mellett küzdő fecske. A lehullott tűlevelek szőnyege és illata. A hatalmas, tenger felé integető Buddha szobor háta. A homokdűnék között megbúvó kicsi temető.
Ezek soha nem láthatóak a motor hátáról.
Arról nem beszélve, hogy a motoron nem kellene törölgetnem a homlokom. Hogy rájöjjek, annyi homok keveredett össze az izzadságommal, hogy elkezdtem tervezni a privát homokváram építését.
Az gyaloglás minden alkalommal tanít. Verítékbe írva mutatja meg, hogy minden dombnak van teteje. Onnan lefelé visz az út a következő emelkedőig.
Csak azért álltam meg pár percre, mert ezeket a gondolatokat nem akartam elveszíteni.
Visz az út tovább. Akármerre vándorlok is.
Másfél óra alatt elértem a strand bejáratát.
A jegypénztárnál kiderült, hogy nem csak belépő jegyet kell vennem, hanem egy kisbuszt is fizetnem kell, hogy a kb. 1 km-re lévő strandra levigyen.
Mondtam, hogy én gyalog szeretnék lemenni. Nem gyalogolhatok, mert ez privát terület. Én ezt úgy hallottam, hogy nem gyalogolhatok, mert akkor nem fizetek a buszért.
A terv megint borult. Megnéztem a képeket a strandról és úgy döntöttem, nekem nem ér meg ennyit az egész. Ma ezt kihagyom.
Eszembe jutott egy kerülő megoldás. Mi van, ha veszek egy belépőt és egy buszjegyet, aztán kiderítem, hogy a privát területen lehet -e ezek után sétálni.
De a jegykezelő srác olyan mogorva volt, hogy ezt a javaslatot is inkább kihagyom.
Amúgy is kihúztam nála a gyufát. A kapott információkat mérlegelni leültem két percre. Majd vettem magamnak egy privát Pepsit és egy vizet. Ezt tőle kértem, de ő odarendelt egy nőt, hogy ő adja oda az 1 méterre lévő hűtőből az italokat.
Sajnos ma belegyalogoltam egy privát lélekbe. Ez sem volt a terv része.
Gyorsan csináltam magamnak egy kis padot egy farönkből. A hátam egy sziklának vetve iszom a hideg italokat.
Aztán terv szerűen visszagyaloglok oda, ahonnan jöttem. Addig is nézem a szép tájat.
Fél óra alatt megittam mindent. Indulok tovább. Most 18 km vár. Valamiért megint eszembe jutott a motoros pillantása.
Úton
10 km-t tettem meg megállás nélkül. Teljesen igazat adok a motorosnak.
Ellenben folytatom az utat. Most találtam az út mellett egy boltot. Vettem 1 liter vizet, és még jeget is kaptam mellé. Az eladó nő meg itt hagyott a bottal. Egy kicsit még vigyázok az árukra, de aztán indulok tovább.
40 fokos hőérzet van. Egy több sávos autó út mellett gyalogolok. Meglepő módon egy két autó szélességű járda van mellette. Így biztonságosan haladok.
Homokdűnéket akartam látni. No, ez a terv bejött! 7 km óta a sivatagban érzem magam. Itt jöttem el reggel. Most annyiban más a történet, hogy nincs szél. Így csak a hőséget élvezem.
Van itt Vietnámban egy népszerű öngyújtó. Többször láttam már. Átlátszó a háza és kettő kis dobókocka van benne. Őszintén szólva nagyon tetszenek ezek a pici kockák.
Egyszer csak találtam egy ilyen öngyújtót. Széttörtem. Lett kettő kicsi kockám. Később találtam meg egyet. Lett négy. Ezek után már akartam találni egy harmadikat is. Így mostanra van 6 kicsi kockám.
És még van 8 km előttem. Lehet, hogy több is lesz.
Közben visszajött az eladó nő. Megkérdezte, hogy hová megyek kocsi nélkül. Megmutattam neki. Ő legalább nem mutatta ki, mit gondol.
No, folytatom. Az utam. Az elszáradt növényekkel és száraz tehénszarral borított utat most már széttört öngyújtók is beborítják szép lassan. Ma legalább hagytam magam után egy kis nyomot.
Hòn Khô
Megérkeztem.
Eredmények:
- A motorosnak teljesen igaza volt.
- 18 km.
- A napi összes táv 26,4 km.
- 15:20-ra megérkeztem.
- Két ropogósra sült láb.
- 14 dobókocka.
A dobókockák mellé jár történet is.
Összesen 11 öngyújtót találtam, így 22 kockám kellene legyen. Azonban nem mindegyik eszköz volt üres. Ezeket a „rádobok egy követ” tudományos módszerrel nyitottam ki. Így 5 kocka egy-egy nagy durranást követően egyszerűen köddé vált.
Találtam egy gyári hibás darabot, amiben csak egy kocka volt. És sajnos egy esetben megelőztek a sírrablók. Valaki volt olyan elvetemült, hogy egy öngyújtót feltört előttem.
Ma eszköz használatból is fejlődtem. Az utolsó rőbbantásokat már egy üres műanyag palackban idéztem elő.
Végül találtam egy kis átlátszó dobozt is, így most ebben vannak a reggel még tervben sem szereplő kockáim. Mind a 14-en.
Az utolsó hat kilométeren az izzadság már csak a szemembe volt hajlandó folyni. Ezt az élményt kihagytam volna.
Az utolsó két kilométer már átbillent a halálos kategóriába.
Nem mondom, hogy nem volt nagy élmény leülni.
Ez a kisváros a tenger partján van. Mindjárt elindulok sétálni kicsit benne. Meg megszagolni a tengert. Ha már idáig eljöttem.
Aztán rendelek valami motort. Remélem az első hazavisz…
A beérkezés után hidratálnom kellett. Azaz 3 perc alatt megittam egy liter teát. Aztán a 3. üveg fogyasztása közben rendeltem egy ebédet is. Ennek is ideje volt.
Egy óra alatt helyreállt a rendszerem. Ideje annak a kis sétának.
A gyaloglás vége felé gondolkodtam, hogy vajon miért nem lettem rosszul egy több órás árnyék nélküli, 40 fokos melegben folytatott séta alatt.
Rájöttem.
Nem volt időm rosszul lenni.
Öngyújtókat kerestem.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás