Az utam Kampotba sima ügy volt.
Ahogy az elmúlt két nap is.
Az utazás
Vasárnap délután elég fáradt voltam. Így délután aludnom kellett kicsit. Így pontosan tudtam, hogy felesleges lenne az alvással próbálkoznom. Reggel ötre terveztem az ébredést. Azt pontosan tudom, hogy egy délutáni alvás órákkal tolja el az éjszakai elalvást.
Nem feküdtem tehát le. 4:30-ig dolgoztam az igazi feleségemmel. Az egyik barátom legalábbis így azonosította be a laptopomat jó pár hete. Aztán zuhanyoztam egy utolsót a szuper hotelben. 5 órakor már az utcán voltam.
3,5 km-t kellett gyalogolnom a buszhoz. Ott vártam egy fél órát. Aztán jött az újabb meglepetés: a busz megint időben indult. Annyira más ebben az országban minden. Először is az utazási iroda alkalmazottja beszédet mondott az utasoknak. Először kambodzsai nyelven. Aztán megismételte az egészet az egyetlen nyugati utasnak, nekem. Megköszönte, hogy az ő társaságukat választottuk, elmondta, hogy mikor fogunk megállni, meg még azt is, hogy hol áll meg a busz. Őszintén szólva, az elmúlt egy évben nem voltam ehhez hozzászokva. Pontos tájékoztatás, pontos indulás. A srác ráadásul udvariasan megkért, hogy legyek szíves, kössem be az övem.
Az utazás alatt végig aludtam. Olyan halálosan fáradt voltam, hogy nem volt nehéz elaludni. Kétszer ébredtem fel. Egyszer félúton a megállóban. Aztán a bamba képembe mondott “uram, megérkeztünk” szavakra.
Kampot
Ez a város nagyon más. Saigon, majd a sokkal barátságosabb Phnom Phen után ez a kis város klasszisokkal szebbnek tűnik.
A buszról leszállva írtam a barátomnak, hogy megérkeztem, ő egyből elirányított egy étterembe, hogy ott találkozzunk. Az étterem a “Mágikus szivacs” volt. Aranyos hely, egy alaszkai idősebb férfi tulajdonában. Nem is lenne érdekes ez az étterem, ha másnap is nem ide mentünk volna. Akkor a tulaj fülig érő szájjal mondta el, hogy ez az utolsó nap. Este nyolckor bezár és Föld körüli útra indul. Eladta a helyet. Mivel mind a két nap különleges hangulat volt a helyen, valamint az étel is finom volt, ösztönszerűen válaszoltam neki. Ezek szerint szerencsés vagyok, hogy még az utolsó napokban élvezhettem ennek a helynek a hangulatát.
Innen elmentünk a kiválasztott hotelbe. Pontosabban a barátom által kiválasztott hotelbe. Ahol 2,5 órát ültünk a recepció előtt. Az ott lévő kislány – a személyzet tagja – nem tudta, hogy a főnök mikor jön haza. Nem csináltunk gondot a várakozásból. Én a magyarországi barátommal beszélgettem, a szokásos hétfői két órás szeánszunkat megtartva. De, mikor végeztünk, elmentünk erről a helyről. Közben akadt másik szállás.
Most itt vagyunk. Kiváló hely a folyó partján. Van medence az udvaron. Mondjuk, én a medencét általában nem használom. Legutoljára Ninh Binh-ben fürödtem medencében. A közös szobában 12 ágy van. A szoba hatalmas. Ahogy az ágyak is. Annyira jó a szoba, meg a hozzá tartozó 4 zuhanyzóhelyiség, hogy azonnal arra gondoltam, itt érdemes lesz egy egész hetet lenni.
Hétfőn nem sok mindent csináltunk, csak beszélgettünk, ettünk és söröztünk. Jó volt ez így teljesen.
A hajó
Másnap, kedden és ma a napot a barátom hajóján kezdtük. Felajánlottam neki, hogy szívesen segítek a hajó felújítási munkáiban. Így két napja festegetem a hajót. Örülünk egymás társaságának. Én osztozom az ő örömében, hogy napról napra alakul át a környezet.
Ma három kambodzsai kisfiú játszott egész délelőtt a hajó körül. Egy kikötőben dolgozunk ugyanis, ahol emberek élnek és dolgoznak egész nap. Olyan jó volt hallgatni a hangjukat. Egész nap ott kacarásztak körülöttünk, fogócskáztak, játszottak.
Aztán meglepték a hajót is. Elfoglalták a fedélzetet. Kérdezgettek rengeteget, meg mondtak mindent. Sajnos egy szót sem értünk belőle. Aztán felfedezték a közös nyelvet. Spider-Man. Messi. Ezeket a neveket értjük, és tudunk rá reagálni. A móka egy ponton átcsapott abba az őrületbe, ami az önfeledt játék általános következménye. Az egyik kis srác ráugrott a frissen festett korlátra, onnan meg a fedélzetre. A kis talpai aranyos fehér mintákat rajzoltak a fedélzetre. A barátom nem igazán örült ennek. Szerencsére tegnap magyaráztam el neki, hogy miért kell hígítót használni a festéshez, az ecsetek tisztításához. Így ma délelőtt vett benzint. Itt ezt használják hígítónak. Így volt mivel eltüntetni a lábnyomokat.
A hajón lévő munka érdekes módon izomlázat okozott a combomban. A hajó ugyanis nincs még kiegyensúlyozva. Így elég erősen és elég intenzíven tud billegni. A lábam egész nap dolgozik az egyensúly megtartásán. És elfáradt. Érdekes, hogy amikor 30 km-t gyalogolok egy nap, nincsen izomlázam, de itt két nap után érzem, hogy van izmom.
Mind a két nap kb. délig dolgoztunk. Aztán kis pihenés, majd kis alvás. Aztán délután munka. Esténként meg vacsora és beszélgetés.
Az eső
Itt monszun időjárás van. Minden nap esik. Sokat és keményen. Nem árt, hogy van egy belebújós papucsom. Ezt Saigonnak köszönhetem. Benéztem ott az ágyam alá, amikor elfoglaltam a szállásomat. Meg is állapítottam, hogy valószínűleg az őskorban takarítottak utoljára. Aztán, amikor eljöttem onnan – szokásom szerint – benéztem újra, hogy nehogy ott felejtsek valamit. Abból a rengeteg dologból, amim van. LOL. És akkor találtam egy eredeti Crocs műanyag papucsot. Eltettem, hátha jó lesz majd valamire. No, most jó lett.
Annyi eső esik, hogy a szálláson időnként eltűnik a járda és bokáig érő vízben jövünk be a parkolóból.
Az elmúlt 2,5 napban sokat motoroztunk esőben. Merthogy ki kell innen mozdulni, ha enni, vagy valamit venni akarunk. Az eső végére viszont itt felesleges várni.
Szerencsére egyikünknek sincs problémája azzal, ha naponta többször bőrig ázunk.
A helyi emberek nagyon kedvesek. Nagyon sokan beszélnek angolul.
A következő napokban majd megismerem a várost is. De az első érzések alapján ez a város valószínűleg örök emlék marad.
Hálás vagyok, hogy itt lehetek.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás