Pár héttel ezelőtt láttam meg ezt a rejtvényt.
Szeretem az ilyen rejtvényeket, így nekiláttam azonnal.
Ha szereted az ilyen rejtvényeket, azt javaslom, hogy előbb próbáld megoldani, csak utána olvasd tovább ezt a bejegyzést.
Rosszul oldottam meg
Az ilyen rejtvények sokszor azzal a felütéssel jelennek meg előttem, ahogy ez is megérkezett. Pontosan így:
Meg tudod oldani?
Update: Akinek elsőre 15 az eredmény, az fusson neki még egyszer!
Ez ugye a “felhívás keringőre” tipikus esete. Valaki, aki már tudja, egyben azt is közli, hogy én nem fogom tudni. Kihívás elfogadva.
Nagyon egyszerű volt eljutni a kérdőjel helyén szereplő számhoz: 15.
Őszintén szólva, nem nagyon értettem, hogy miért nem jó ez az eredmény. Hiszen jó! Így utána kellett néznem a megoldásnak.
Ez nem az volt, amit én (is) sejtettem. Vagyis, nem az a módszer, hogy a két egymás mellett lévő számot kivonjuk egymásból (a nagyobból a kisebbet) és megvan az alattuk lévő szám. Mert ez – ezt én sem vettem észre – a 21-13 esetében nem igaz, mert akkor alattuk 8-nak kellene lennie, nem 7-nek. De ezt én sem vettem észre, mikor megoldottam a feladatot.
Ez egy elegáns feladvány. Egy nagyon szépen felépített csapda. Nem én találtam ki azt, hogy ez egy csapda. Nobuyuki „Nob” Yoshigahara egy híres japán puzzle készítő mester. Ezt a feladványt a pályája végén készítette el. Talán egy mesterműnek képzelte el?
Az első számokat megfejtve már gyorsan haladtam a megoldás felé. Pedig az alkotó kérdése – amivel a csapdát felállította – talán nem is az volt, hogy “melyik szám kerül a kilencedik körbe?” Talán azt kérdezte helyette, hogy “mikor döntöd el, hogy már érted a szabályt?”
A feladvány megoldása
A megoldás, amivel működik a teljes rejtvény a következő: Add össze a két felső csomópont összes számjegyét. Ezzel megkapod az alattuk lévő számot.
Ha így számolunk, akkor a 9. körbe tényleg nem a 15 kerül. Hanem a 12.
Amivel aztán tovább is lehet menni.
Ez valóban egy elegáns feladvány.
De én nem erről akartam írni.
Szabályok
Azért kezdtem el gondolkodni ezen a feladaton, mert elsőre nem vettem észre, hogy a 15 nem jó megoldás. Annak ellenére, hogy akkor már megvolt az a szabály, amivel a 12 (mint igazi) eredmény megjelenik.
Az AI segítségével megalkottam egy új megoldási módot. “Vond ki a kisebb számot a nagyobból. Ha az eredmény 8, vonj le még egyet. Egyébként hagyd változatlanul.”
Ezzel a szabállyal már jó eredmény lesz a 15.
Aztán még tovább mentem, találtam egy másik szabályt: “Vedd a két szám különbségét. Ha a különbség 15, vonj le belőle 2-t; ha egyjegyű, vonj le 1-et; egyébként hagyd változatlanul.”
Ezzel a szabállyal a jó eredmény 13 lesz.
Mit jelentenek a szabályok?
Felmerült bennem pár gondolat. Az egyszerűbb szabály jobb. A szabálynak egységesnek kell lennie. Nem lehet benne speciális eset. A szerző által kigondolt szabályt kell megtalálni. A legszebb szabály a helyes.
Honnan is hallottuk ezeket a mondatokat?
Ha jól emlékszem, mindenhol ilyesmiket tanultam. Ez a szabály. Ez megmagyaráz mindent. Kivéve ezt az egy esetet. Hoppá. Akkor módosítjuk a szabályt. És máris működik tovább.
Itt jutott eszembe az a gondolatom, hogy ez a gondolatsor nagyon hasonlatos ahhoz a gondolatsorhoz, amit a filozófiai rendszeremben kezdtem el összeállítani.
Igyekszünk megmagyarázni azokat a rendszereket, amelyekben élünk. Ehhez szabályokat alakítunk ki. Aztán ezeknek a szabályoknak megfelelően éljük meg a rendszereket. Ezzel addig nincs is gond, amíg a rendszer működése és a megélés – az egyén megélése – között nem keletkezik feszültség.
Hadd mondjam el érthetőbben. Példának veszem mondjuk a keresztény egyház tanításait. Ez egy szabályrendszer. A belefoglalt – működő rendszer – pedig az élet. A mindennapi élet. Amíg valaki úgy éli meg a keresztény életét, hogy mindenben megfelel az egyház előírásainak és ez neki nem okoz feszültséget a mindennapi életében, addig – talán – nincs gond. De, amikor elkezd olyan megéléseket tenni, amire – szerinte – az egyház nem ad választ, akkor általában elégedetlenség lesz a dolog vége.
A rendszeren (jelen esetben a mindennapi életen, ami körülvesz) nem tudok változtatni. A szabályrendszer (jelen példában a keresztény egyház) nem ad választ a feszültségre. Ráadásul ebben a példában a szabályrendszert sem lehet módosítani. Nem biztos, hogy ennek a helyzetnek pozitív lesz a kimenetele.
Nem akartam ezzel a példával megbántani senkit. Mondhattam volna helyette a párkapcsolatokat, a pénzügyi világot, vagy akár a gyereknevelést leíró rendszereket is.
A lényeg szerintem az ebben a kérdésben, hogy a rendszerek általában nagyon bonyolultak, a leíró rendszerek meg következetesen egyszerűbbek.
Néhány rendszer megengedheti magának a szabályok folyamatos változtatását, néhány nem.
Mi köze ennek az élethez?
A rendszereket leíró szabályok szükségesek. De nem mindig tévedhetetlenek. Ahogy ebben a számrejtvényben is látható, legalább háromféle szabály alakítható ki a megoldáshoz.
Ki mondhatná meg ezek után, hogy a valakik által kialakított szabályok minden ember feszültségmentes életéhez megfelelőek lehetnek.
Ha a “feszültségmentes” szót a “boldog” szóval helyettesíteném, talán rögtön világossá válik, hogy miért írtam erről a feladványról.
Hadd írjam le életemben először azt a gondolatot, aminek a bizonyítását a további munkáimban szeretném megvalósítani.
Minden ember felelős azért, hogy a saját boldogságához szükséges szabályrendszert elfogadja, vagy dolgozzon annak kialakításán.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának

Linktree
Rövid bemutatkozás