Másfél hónappal ezelőtt indultam el Saigonból. Azóta van velem a MegaEsim.
Ez a bejegyzés a tapasztalataimról szól. 3 ország. Határátkelések, repülőutak. Három sziget. Vihar, forróság. Mindenhol működő internettel.
Ám, mindenekelőtt a legfontosabb dolog:
Az eddigi eSIM megoldások közül, amiket használtam, a MegaEsim a legjobban működő és a legkedvesebb szolgáltató számomra.
Őszintén és a legnagyobb megelégedettséggel ajánlom mindenkinek a MegaEsim szolgáltatását!
Számomra ez az egész történet sokkal több volt, mint egy egyszerű szolgáltatásteszt. Ezért a bejegyzés hosszú lett.
Ha támogatnál engem, akkor ezen a linken keresztül vásárolj. Iszom majd egy kávét az egészségedre!
A jobb olvashatóság kedvéért az egyes témaköröket TAB-os elrendezésben írtam le. Kattints az egymás alatt lévő TAB-okra. Kezdd azzal, ami neked szimpatikus.
Arról, hogy hogyan indult a kapcsolatunk a MegaEsim társasággal, még augusztus végén írtam az “Egy év Ázsiában. Mindig volt internetem?” című bejegyzésemben.
Röviden: az egyik bejegyzésemet olvasta a MegaEsim alapítója. (Érdekes, el is felejtettem megkérdezni, melyik volt az.) Megkeresett és egy együttműködést, támogatást ajánlott fel. Ennek eredményeképpen próbáltam ki – és használom a mai napig is – a MegaEsim szolgáltatást.
A megállapodásunkban kitértünk arra, hogy ebben a bejegyzésben leírom majd a tapasztalataimat. Akár jók, akár rosszak, minden itt fog szerepelni. Az alapító nem akarta, és nem is nézte meg ezt a bejegyzést annak elkészülte előtt.
Semmilyen extra segítséget nem kértem és nem is kaptam a teszt előtt. Úgy álltam neki, mint egy átlagos felhasználó. A megbeszélt időpontban feltelepítettem a telefonomra az alkalmazást és beállítottam a kapcsolatot.
A támogatás szolgáltatói oldala az volt, hogy két 20 GB-os, egyenként 30 napig érvényes Dél-kelet-ázsiai adatcsomagot kaptam.
Ezért a mai napig hálás vagyok. Ami ennél is többet ér: Számomra nagyon fontos, hogy kölcsönös tiszteleten alapuljanak a kapcsolataim. Ez a MegaEsim esetében, az alapítóval való levelezés során végig jelen volt. Remélem, egyszer majd lesz alkalmunk személyesen beszélgetni is. Kíváncsi vagyok az emberre a rendszer mögött és szívesen megismerném a csapatot.
A várható módon a telepítés a telefonra pofonegyszerű volt.
Azonnal megtaláltam a Google Play-en az appot. Pár kattintás, és egy kódos megerősítés után a telefon készen állt arra, hogy használatba vegyem a szolgáltatást.
A fiókomban azonnal látszódott, hogy nincs vásárolt adatcsomagom.
Ezen a ponton jeleztem a MegaEsim alapítójának, hogy készen állok, ő pedig – az e-mail címem alapján – azonnal feltöltötte az alkalmazásomba azt a pénzösszeget, amiből meg tudtam venni az adatcsomagomat.
28 USD egy 30 napig érvényes, 20 GB-os adatcsomag. A 30 nap és a 20 GB a következőt jelenti:
Vagy elhasználom a 20 GB adatmennyiséget – akár pár nap alatt -, onnantól kezdve nem működik tovább a szolgáltatás. Vagy véget ér a 30 nap, és akkor szűnik meg működni függetlenül attól, hogy mennyi maradt még a 20 GB keretből.
Tapasztalatból tudtam, hogy 20 GB nagyon sok lesz, ennyit nem használok el 30 nap alatt. Így is lett. Az első hónap végén 8,7 GB volt még a csomagomban. Azaz 11,3 GB-ot használtam el. Hozzáteszem, hogy olyan helyzetekben is használtam a szolgáltatást, amikben máskor nem tettem volna. Csak azért, hogy nagyon sok helyen élvezhessem a jól működő szolgáltatást.
Ez az én használati szokásaim mellett bőséges rendelkezésre állás volt. Másnak egy 20 GB-os csomag akár kevés is lehet, ezt a tesztemben nem tudom megítélni.
Néhány kép a telepítésről.
Az eSIM beállítása szintén rutin feladat volt.
Ha nem végeztem volna már ilyet, az alkalmazás sok segítséget adott volna.
Külön értékeltem, hogy a telepítéshez az applikáció QR-kódot is adott, így pár apró lépés után a rendszer el is kezdett működni.
Az eSIM-ek használatakor külön felhívják a figyelmet – így ezt én is megteszem most -, hogy az adatromaingot be kell kapcsolni a telepítés után. Amint ezt megtettem, mindennel készen is voltam.
Kikapcsoltam a wifit, és már élveztem is a wifi független digitális nomád életet.
Fontos, hogy az érvényességi idő nem a telepítéskor, hanem az első sikeres hálózati csatlakozástól indul. Vagyis nyugodtan lehet telepíteni a szolgáltatást napokkal a használatba vétel előtt is. Ezt a korábbi alkalmak és szolgáltatók esetében magam is így csináltam.
Néhány kép a telepítésről.
Vietnámban összesen három napig használtam az új szolgáltatást.
Mondhatom, hogy a barátságunk már itt elkezdődött. Saigon városában bárhol jártam, stabil és gyors kapcsolatom volt a világgal. Ezt más szolgáltatók is tudták, minden esetre a teszt miatti kicsi izgalmam pillanatokon belül eloszlott. Nem hagyott cserben, és ez jó kezdet.
A Highlands Caféban, ahol akkor már két hete nap mint nap dolgoztam, volt egy olyan különös adottság, hogy a wifi az épület bizonyos részein – például a teraszon – nem működött jól. Ebben a pár napban aztán nem is nagyon küzdöttem a wifi kapcsolattal a munkám során.
A másik hely, ahol örültem a MegaEsim előnyeinek a hostelem ágya volt. Itt sem a wifi, sem a korábbi eSIM szolgáltatással nem volt stabil kapcsolatom. A váltás után ez a problémám is megszűnt.
Saigonból 4 hónap után már csak a kambodzsai határ felé vezetett az utam. Szokásomtól eltérően az utazás alatt is használtam az internetet. Csak azért, hogy lássam, mindenhol stabil-e a kapcsolat. Az úton végig probléma nélkül élveztem a szolgáltatást.
Már csak a határátkelés volt hátra.
Az élet egy nagyon jó teszthelyzetet produkált.
A két határon viszonylag gyorsan sikerült átjutnom, így búcsút intettem Vietnámnak és boldogan léptem Kambodzsa földjére.
Ahogy felszálltam a buszra, megcsörgetett a fiatalabb öcsém. A határ közelében, pontosabban a határállomáson ez a hívás még nem feltétlenül lenne bizonyíték arra, hogy minden rendben működik. De a busz perceken belül elindult. Már jócskán bent jártunk Kambodzsában, mikor leraktuk a telefont.
A teszt tökéletesen sikerült. Semmit nem vettem észre abból, hogy országot váltottam. A hívás közben egy pillanatnyi kiesés sem volt. Nem kellett telefont újraindítanom, vagy repülő üzemmódba tennem. Nem álltam ott egy idegen országban, mindenféle kapcsolat nélkül. Még Kampot legtávolabbi halász falu negyedében is mindig volt kapcsolatom.
Kambodzsát kelettől nyugatig, majd délről északra végig utaztam az elkövetkezendő négy hétben. Mindenhol stabil és gyors internetem volt. A Sihanoukville-i hostelben állandóan az eSIM-emet kellett használnom, mert a teraszon – bár jól működött a wifi – a Messenger állandóan akadozott. A MegaEsim viszont mindig stabilan állta a beszélgetések viharát.
Az élet úgy hozta, hogy Kambodzsában még egy tesztet végre tudtam hajtani. Ellátogattam Koh Rong Sanloem szigetére. Zökkenőmentes utazással és stabil internettel. Meglepő módon nemcsak a szigeten működött hibátlanul az internet, de még a hajón is tudtam ellenőrizni a leveleimet. Az oda és a visszafelé vezető úton is. Bevallom, itt nem a telefonomat nyomkodtam végig, de amikor kipróbáltam a kapcsolatot, mindig volt térerő.
Kambodzsát is sikerrel bevettük a MegaEsimmel. Már csak Thaiföld volt hátra.
Siem Reapből Phuketre két repülővel érkeztem meg.
Így az a szerencsés teszt lehetett mögöttem, hogy a sok buszozás és hajókázás után repülőtéri környezetben is élvezhettem a szolgáltatást.
Siem Reaptől a repülőtér 40 km-re, a semmi közepén van. Ott még minden probléma nélkül kapcsolódtam a hálózathoz. A repülő felszállásakor – az előírásoknak megfelelően – repülő üzemmódba tettem a telefont. És vártam, hogy Bangkokban visszakapcsolhassam.
Kissé izgatott voltam, így – az előírásoknak nem megfelelően – már akkor kikapcsoltam a repülő üzemmódot, mikor még gurult a repülő. Én egyet sóhajtottam, a telefon meg elkezdte kiköpdösni az üzeneteket.
A második országváltás sem okozott problémát a MegaEsimnek.
Ahogy a második repülőút sem. Phuketre megérkezve már a minimális kis izgalmam is elmúlt. Minden simán működött. Azon a szigeten 8 éjszakát töltöttem. Többször sétáltam a tengerparton, egy alkalommal 5 km hosszan. Végig ott volt velem az internet.
5 nappal ezelőtt érkeztem meg Thaiföld egy másik híres szigetére, Koh Samuira. Itt indult az ázsiai életem 14 hónappal ezelőtt. Emlékszem, hogyan érkeztem meg akkor a szigetre. Ott álltam a repülőtéren. Internet nélkül. Reptári wifi nélkül. Nem tudtam megnézni a címet, ahová mennem kellett. Nem tudtam beszélni. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy a taxiban volt wifi, így az indulás után meg tudtam mondani, hogy hová is megyek.
Most másképpen érkeztem. Egyrészt hajóval, másrészt stabil kapcsolattal. Annyira stabillal, hogy a hajóúton, Surat Taniból egészen Koh Samui szigetéig végig volt internetem.
Három országon vagyok túl a MegaEsimmel. Három szigeten éltem ezalatt. Sok száz kilométert buszoztam, hajóztam és repültem. Az esős évszak jó pár komoly viharát éltem át. Városrészeket érintő áramszüneteket.
Mindenhol utolértek az üzenetek. Bárhol meg tudtam nézni egy YouTube videót, ha akartam.
Nagyon elégedett vagyok ezzel a szolgáltatóval!
A leírásomban sokszor szerepel a “stabil”, “gyors”, “mindenhol működött” megfogalmazás. Nem végeztem külön sebességméréseket. A mindennapi életben, munkához, kommunikációhoz, videók szokásos nézéséhez és feltöltéséhez használva tapasztaltam meg a kapcsolat működését.
A MegaEsim a negyedik eSIM szolgáltató, amit 14 hónap alatt használtam.
Meg kell említenem, hogy milyen problémákat tapasztaltam korábban, hogy el tudjuk helyezni a térképen azt a tényt, hogy most nem volt problémám.
A JetPac volt az első. Ez jól működött Thaiföldön, Indonéziában, majd újra Thaiföldön. De, mikor Thaiföldről átutaztam Laoszba, komolyan cserben hagyott. A határátkelés után már nem működött a thaiföldi csomagom, de még nem talált magára a laoszi. Ez komoly probléma volt ott, mert azt sem tudtam, merre van a város. Még taxit sem tudtam rendelni. A szerencsém az volt, hogy két fiatal lány megkérdezte, hogy osztozunk-e a taxin, így megúsztam a problémát.
Az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy akkor még országonkénti csomagot használtam, szemben a mostani regionális csomaggal. Tartozom annyival ennek a tesztnek, hogy lehet, hogy ezek a problémák ott sem jelentkeztek volna. De ezt már soha nem fogom megtudni.
A JetPac másik nagy problémája Vietnámban ért utol. Ninh Binh területén egyszerűen nem működött. Pontosabban két nap szenvedés után valahogy rá tudtam venni, hogy működjön, de csak pár óráig ment, onnantól soha többé nem léptem rajta keresztül kapcsolatba a világgal.
Itt váltottam át a második, a Saily szolgáltatóra. Ezt váltottam le végül a MegaEsimmel, így lett ő a harmadik. A Saily végig rendesen szolgált Vietnámban.
Vele egy másik problémám volt. A kínai látogatásom 6 napos volt. Ezt azért csináltam meg, hogy új vietnámi vizát igényelhessek. A kínai internet végig szivatott. Egy idő után feladtam a kínai wifi vs. VPN kapcsolgatás ádáz harcát. Elkezdtem a Sailyt használni a napi munkámra. No, erre akkor ráment a gatyám is. Nyilván ezek az eSIM megoldások nem arra vannak kitalálva, hogy stabil internet helyett dolgozzunk vele. Vagy nem tudom. Mindenesetre, nem örültem a plusz költségeknek.
A Sailyvel egyszer volt, hogy APN-t kellett állítgatni, AI ügyfélszolgálattal. Vért izzadtam. Ugyanazt a játékot játszottam végig a Sailyvel is Ninh Binh-ben, eredménytelenül.
A MegaEsim esetében nem kellett ilyesmivel szórakoznom az elmúlt másfél hónapban.
A negyedik szolgáltató egy ingyenes – állami – lehetőség volt Vietnámban. Ezt telepítettem ugyan a telefonomra, de egy másodpercre sem tudtam működésre bírni. Felejtős élmény volt.
Ez egy egyszerű rész lesz.
20 GB, 30 nap, nézzük a számokat. Az árak a 2026.10.30-án elérhető adatokat mutatják.
MegaEsim 23,30 USD
JetPac 55,00 USD
Saily kb. 40 USD*
* Azért “kb.”, mert a Saily kínál egy 10 GB/30 nap csomagot 35,99 USD-ért és egy 25 GB/60 nap csomagot 48,99 USD-ért.
Az országonként lefedettségek az egyes szolgáltatók esetében:
MegaEsim: Thaiföld, Kambodzsa, Fülöp-szigetek, Vietnam, Indonézia, Malajzia, Laosz, Kelet-Timor
JetPac: Thaiföld, Kambodzsa, Fülöp-szigetek, Vietnam, Indonézia, Malajzia, Szingapúr
Saily: Thaiföld, Kambodzsa, Fülöp-szigetek, Vietnam, Indonézia, Malajzia, Laosz, Szingapúr
Látható, hogy a regionális csomagok lefedettsége közel azonos. Malajziáig egyeznek a sorok. A másik két szolgáltatóhoz képest csak Szingapúr hiányzik a MegaEsim kínálatából. Viszont Kelet-Timor csak itt elérhető.
A pontosság kedvéért: A Saily csomagjában további ázsiai és óceániai országok is elérhetőek (nincs délkelet-fázsiai csomagja), de ezeket most kivettem az összehasonlító részből. A csomagban az alábbi országok szerepelnek még: Ausztrália, Banglades, Kína, Hongkong, India, Japán, Kazahsztán, Makaó, Új-Zéland, Pakisztán, Dél-Korea, Srí Lanka, Tajvan, Üzbegisztán
A csomagok tartalma és földrajzi érvényessége minimálisan eltér ugyan, és az összehasonlítás tájékoztató jellegű.
Én mégis azt mondom: Az árverseny győztese pedig a MegaEsim…
Egyetlen furcsaság akadt az utam során.
Egyszer elveszett a kapcsolat. Egy alkalommal nem volt elérhető az internet, amíg újra nem indítottam a telefonomat. Előtte azonban megnéztem az alkalmazást.
Ekkor az applikációmban olyan fiókadatok jelentek meg, amik biztosan nem hozzám tartoztak. Olyan korábbi vásárlások, amiket – egyelőre – még csak álmodhatok: Amerika, Japán… Fontos, hogy nem egy másik ügyfél valódi adatait láttam, hanem az alkalmazásba fejlesztéskor bekerült mintarendeléseket.
Jeleztem a hibát a MegaEsim alapítójának. Képernyőképeket és pontos időt küldtem a beazonosításhoz.
Kb. egy óra múlva kaptam választ. Egy fejlesztői alapbeállítás okozta a problémát, hogy internetkapcsolat hiányában beégetett tesztadatok jelentek meg a rendszerből.
A javítás ekkor már élesben volt, és az alkalmazás teljes bezárás utáni újraindításakor jutott el hozzám.
Hálás köszönetet kaptam a részletes jelzésért. A hála az enyém is, mert a válasz profi és gyors volt. Emellett valamivel én is hozzá tudtam járulni a rendszerhez.
Még egyszer a támogatásról, amit a MegaEsimtől kaptam.
Két darab 20 GB-os regionális délkelet-ázsiai csomag.
Ahogy előre egyeztettük, mikor megállt az első csomag (lejárt a 30 nap), írtam egy emailt az alapítónak és máris jött az új jóváírás.
Minden úgy alakult, ahogy megbeszéltük. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy elvégezhettem egy ilyen nagyszerű tesztet.
Ha támogatnál engem, akkor ezen a linken keresztül vásárolj. Iszom majd egy kávét az egészségedre!
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának

Linktree
Rövid bemutatkozás